Csalódást keltett a világ negyedik számú mobilgyártója
A bevétele alapján a második legnagyobb dél-koreai elektronikai termékgyártó - az első a Samsung Electronics - ugyanakkor azt jósolta, hogy a harmadik negyedévben csökkennek az eladásai, mert a globális gazdaság lassulása érinti néhány kulcsfontossági üzletágát, így a légkondicionáló berendezés-gyártást.
Az LG negyedéves adózott eredménye 706,9 milliárd von lett. Ez ugyan 84 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbi 384,6 milliárd vont, de elmaradt a piaci várakozásoktól. A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakérők véleményének az átlagában 783 milliárd von profit szerepelt.
A cég globális működési nyeresége 85 százalékkal negyedéves rekordra, 856 milliárd vonra nőtt a tavalyi második negyedévi 463,6 milliárd vonról.
Az LG globális eladása éves szinten 22 százalékkal történelmi csúcsra, 12,74 ezer milliárd vonra bővült.
Az LG, amely a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a június 30-án záródott negyedévben 27,7 millió készüléket szállított le, felülmúlva az egy évvel korábbi 24,4 milliót. Az LG azzal számol, hogy idén összesen 100 millió mobiltelefont értékesít a tavalyi 80,5 millió után.
Az LG Display, amelyben az LG Electronics-nak 37,9 százalékos részesedése van, a hónap elején arról számolt be, hogy a negyedéves profitja több mint megháromszorozódott éves szinten a folyadékkristályos kijelzők iránti erős keresletre.
Az LG Electronics negyedéves eredményét erősített a von árfolyamgyengülése a dollárhoz képest, miután jórészt exportra dolgozik. A második negyedévben 1 dollár átlagosan 1016,7 vont ér. Az első negyedévben a dollár átlagárfolyama 956 von, a tavalyi második negyedévben 929,3 von volt.


