Cégvilág

Dinnye: a Penny nem enged a 48-ból, de nem is nyer vele

Miközben a termelők az Auchant 49 forintos dinnyeakciójának megszüntetésére kényszerítették, egy másik áruházlánc 48 forintos akcióba kezd.

A Penny Market Kft. 40 forintot fizet kilónként a beszállítóknak a görögdinnyéért 2008. július 27-ig, és 48 forintos fogyasztói árat biztosít üzleteiben. Az akciót sikerült úgy megszervezni, hogy a Penny Market garantálja a 40 forintos átvételi árat, a beszállítók pedig 30 forintos felvásárlási árat garantálnak - közölte Kásler Péter ügyvezető igazgató.

Kásler Péter hozzátette: a Penny Market így korrekt felvásárlási árat biztosít a termelőknek, és nem mond le az előre bejelentett akcióról annak ellenére sem, hogy az alacsony felvásárlási árak miatt tiltakozó dinnyetermesztők szószólója, Karsai József a napokban "óvatosságra intette" a céget.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a Penny Market elutasítja azt a politikai nyomást, amely a fogyasztói árakat a piaci mozgásoktól függetlenül határozná meg. "Magyarországon természetes, hogy a nyári időszakban ugrásszerűen megnő a dinnyekínálat. Ebben az időszakban a mesterségesen magasan tartott ár kontraproduktív, a földeken megy veszendőbe a dinnye" - mondta a Kásler Péter.

Az akciós fogyasztói ár a beszállítóknak fizetett 40 forintból és a 8 forintos az áfából tevődik össze. "A cég az akció idejére lemond a nyereségről, hogy tehermentesítse a magyar piacot és segítse a termelőket" - mondta az ügyvezető igazgató.

A dinnyetermelők két hete kezdtek demonstrálni az alacsony felvásárlási árak miatt. Július 12-én 25 tonna, július 15-én pedig 125 tonna görögdinnyét öntöttek az Auchan soroksári áruházának parkolójában az aszfaltra.

A francia érdekeltségű áruházlánccal időközben sikerült megegyezniük a termelőknek. A megállapodás alapján az Auchan megszüntette 49 forintos akcióját.

A termelők haragja ezután a Karsai József által neppereknek nevezett felvásárlók ellen fordult, és a múlt héten több dél-békési felvásárló telephelyét is blokád alá vették, de mostanra a 30 forintos felvásárlási ár ígéretére ezeket is megszüntették.

A Penny Market egyébként Kásler Péter tájékoztatása szerint hét beszállító partnerrel dolgozik, és az ország valamennyi dinnyetermelő vidékéről érkezik görögdinnye a cég boltjaiba.

karsai józsef Auchan Kásler Péter dinnye Penny market
Kapcsolódó cikkek