Jóllehet a nemzetközi pénzügyi válságot ma már csaknem minden ágazat megérezte, mégis úgy tűnik, van néhány cég, amelyet nem legyint meg a lassulás és a hitelkrízis szele, sőt, tovább nő az igény a szolgáltatásaik iránt. A Deloitte Touche Tohmatsu (Deloitte) tagvállalatai a 2008-as pénzügyi évben összességében ugyanis 4,3 milliárddal – 18,6 százalékkal –, 27,4 milliárd dollárra növelték a bevételüket, így ez már a hatodik esztendő, amikor a Deloitte két számjegyű gyarapodást ért el. A tagcégek helyi valutában kifejezett bővülése szintén két számjegyű – 13 százalék – volt.
A pénzügyi évben világszerte minden üzletág és mindhárom nagyobb földrajzi térség stabil növekedést mutatott. A nagy régiókon belül az egyes kis régiók között a legjobban a Független Államok Közössége területéről érkező árbevétel gyarapodott – itt a dinamika meghaladta a 40 százalékot – foglalta össze Jim Quigley, a Deloitte globális vezérigazgatója. A legtöbb megrendelés még mindig a könyvvizsgálati ágazatba érkezik, míg a leggyorsabban a pénzügyi tanácsadás fejlődik.
A magyar érdekeltség bevételbővülése meghaladta a nemzetközi átlagot. A 2007-es pénzügyi évhez képest 19,3 százalékkal növelte összesített árbevéte-lét a Deloitte Magyarország – mondta Oszkó Péter elnök-vezérigazgató. Ezen belül 32 százalékkal emelkedett az adó-tanácsadási ág, míg 21-gyel a vezetési tanácsadási terület. A vállalati kockázatkezelés 18,3 százalékkal javított, s ebben most is jelentős szerepe volt a környezetvédelmi tanácsadásnak – ez a részterület negyedével gyarapodott az elmúlt időszakban –, a pénzügyi tanácsadási tevékenység pedig megőrizte domináns pozícióját a sokszereplős piacon, s a fokozódó verseny mellett is 15 százalékkal többet hozott a terület, mint korábban – részletezte a bővülés összetevőit Oszkó Péter.
A Deloitte tavaly világszerte 15 ezer fővel növelte munkatársai létszámát, ezen belül a leginkább a robbanásszerűen fejlődő piacokon, így brazil, orosz, indiai és kínai tagvállalatainál, ahol az elmúlt három évben 90 százalékkal nőtt a szakértők száma. A társaság globálisan mintegy 165 ezer embert alkalmaz. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.