BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már nem csak kamion – nagy átalakulásra készül a Waberer's, megváltozhat a cég neve is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tulajdonosi háttér miatt vették tűz alá a kamionos céget. Azonban a Waberer’s megrendeléseinek csak a töredéke származik állami szereplőktől, miközben a cég óriási növekedésre készül.

A kormányváltás után sok más céghez hasonlóan a Waberer’s árfolyama is lejjebb szánkázott az elmúlt hetekben, noha a tavalyi év volt a logisztikai vállalat legjobbja mind az eredmény, mind a bevétel szempontjából. Az idei év elején pedig tovább növelte eredményét a nagy átalakulásra készülő vállalat, mely a tervek szerint holdingcéggé változik, és akár új nevet is kaphat.

Nyiregyháza,,Hungary,Circa,2015:,Waberer's,Truck,Waiting,In,Outdoor,Parking
A Waberer’s már nem csak a logisztikáról szól / Fotó: Shutterstock

Bevételét és profitját is duplázná a Waberer’s

A vállalat az első negyedéves eredmények csütörtöki közzététele után a pénteki befektetői napon is igyekezett nyugtatni a kedélyeket, például a cégvezetés által kitűzött ambiciózus célokkal, melyek 2031-re több mint duplájára emelnék mind az árbevételt, mind a kamat- és adófizetési eredményt (EBIT). A cégvezetés részéről Erdélyi Barna, a Waberer’s igazgatósági tagja és a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók igazgatóságának elnöke, valamint Tóth Szabolcs a vállalat igazgatósági tagja, illetve a pénzügyi vezérigazgató helyettese, valamint Majzik Viktor, a Waberer’s tőkepiaci igazgatója volt jelen, miután Barna Zsolt elnök-vezérigazgató előre nem látható családi okok miatt nem tudott jelen lenni.

A Waberer’s vezetése értékelte a nemzetközi és politikai környezet alakulását is. Kiderült, hogy 

a cégcsoport – mely régóta euróban számol, ám jelentős forintkitettséggel is rendelkezik – a forint árfolyamának az iráni háború kitörésekor történő megingását kihasználva 400 forinton tudta lefedezni az euró-forint árfolyam kockázatát. 

Ugyanakkor a kamionos vállalkozás, szemben a devizakitettséggel, az olaj vagy a dízel piacán nem köt fedezeti ügyleteket, ám hosszú távú szerződései képesek az üzemanyagárak változását kezelni, aminek az átfutása egy-két hónapról kettő-négy hétre csökkent. Tóth Szabolcs azt is elárulta, hogy a cég költségeinek mintegy 20-22 százaléka jelentkezik forintban.

Még mások bajban vannak, a Waberer’s növekszik

A Waberer’s menedzsmentje arról is beszélt, hogy a cég diverzifikált szolgáltatói portfóliója segít a cégnek átvészelni a sokkokat, sőt azokból akár még jobb versenyhelyzetbe is kerülhet. A német logisztikai piacon több szereplő is bajba került, amivel kapcsolatban Erdélyi Barna elmondta, hogy ezek jelenthetnek a társaság számára lehetőséget, ám ezek hosszabb folyamatok. Ugyanakkor a magukat túlvállaló cégek problémái miatt már most is jutott vissza üzlet a magyar vállalathoz, mely nem volt hajlandó áron alul licitálni a szerződésekért. A német piac konszolidációja az árakat is emelheti, így a magyar vállalat is beléphet oda. Az utóbbi időben a Waberer’s számára Németország inkább tranzitország volt a túl alacsony árak miatt.

A politikai változások kérdése megkerülhetetlen a Waberer’s tulajdonosi háttere miatt, ám a cégvezetés hangsúlyozta, hogy a vállalat bevételeinek minimális része köthető állami szervekhez, így azok elvesztésének nincs materiális hatása a cég eredményeire. A szabályozói változásokról pedig konkrétumok hiányában nincs itt az ideje beszélni. 

A cég regionálisan is kiemelkedő és óriási nemzetközi vállalkozásokkal dolgozik együtt.

Ennek keretében a Waberer’s az új magyarországi ipari központok környékén is jelentős fejlesztéseket hajtott végre, a cég számos autóipari szereplővel működik együtt, akár Debrecenben, akár Szegeden. Bár a cég számára továbbra is fontos a logisztika, ez már nem az a vállalat, amely csak a kamionokról szól, egyre fontosabb szerepet játszik a biztosítási üzletág és az ingatlanfejlesztés is, ezért alakul át holdingcéggé a társaság, ami akár új névvel is járhat.

Nem csak logisztika, biztosítás és ingatlanfejlesztés is

Ugyanakkor az ingatlanfejlesztés inkább csak két és feledik üzletág lehet Erdélyi Barna szerint, hiszen az továbbra is a logisztikához kapcsolódik, a cég nem fog lakóparkokat építeni. Ám ha már a vállalat saját magának is fejleszt raktárakat, ezt a tudását hajlandó mások rendelkezésére is bocsátani. A modern raktárak üzemeltetése jóval olcsóbb lehet, és a saját tulajdonnak is vannak előnyei, de a Waberer’s nem mond le a bérelt ingatlanokról sem, a kettő helyes arányának megtalálásán a cégvezetés folyamatosan dolgozik.

A cégvezetés hangsúlyozta, hogy a menedzsment régóta van a cégnél, és részben az igazgatósággal si átfedésben van, így a tulajdonosok részéről nincs nagy beleszólás a mindennapi ügyek lebonyolításába. 

Noha sokan gondolják azt, hogy a Wberer’s biztosítási tevékenységét a cég kamionjainak kgfb-je dominálja, ez ma már koránt sincs így, 

a cég az életbiztosítási és nem életbiztosítási piacon is egyre fontosabb szereplő.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy évtizedek óta működő és növekvő vállalatról van szó, mely saját területén európai léptékben is a legnagyobbak között van, olyan magyar képességeket jelent, ami a régióban más országokban nem feltétlenül adott. Ehhez képes a cég részvényeit a könyv szerint érték alatt meg lehet venni, ám egyelőre nincs terítéken a sajátrészvény-vásárlások növelése. Befektetői érdeklődésre a cégvezetés arról is beszélt, hogy az osztalékot nem tervezik jelentősen emelni, hiszen úgy vélik, hogy azt inkább a cég eredménytermelő képességének javítására érdemesebb költeni, ami meg fog látszani az árfolyamon is.

WABERERS részvény
Utolsó ár: 4 670 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.