Az Amazon is bevásárolta magát a közösségi portálok közé
Nem lehet tudni, mekkora összeget fizet az Amazon a Shelfariért, az viszont biztos, hogy az üzlet megköttetett. A Shelfari kifejezetten könyvbarátok számára létrehozott közösségi portál, ahol a tagok virtuális könyvespolcokat hozhatnak létre – mostantól már az Amazon felügyelete alatt. A könyvkereskedelmi mamut egyúttal felvásárolta a ritkaságokat forgalmazó AbeBooks-ot és 40 százalékos részesedést szerzett a Shelfari riválisának számító LibraryThingben is. A New York Times által megkérdezett elemzők szerint ezt azt jelenti, hogy az Amazon a két portál megszerzésével komoly szereplőként jelenthet meg a közösségi oldalak piacán.
Richard McManus, a Read Write Web bloggere leszögezte: a Shelfari egyedi, innovatív kezelő felülettel rendelkezik, most viszont az Amazon stratégiájától függ, hogy mainstream weboldal válik-e belőle. A LibraryThing eddig a Shelfarinál magasabb szintű szolgáltatásokkal próbált az élen maradni, az Amazon jelentettel óriással azonban nehéz felvenni a versenyt – vélte a blogger.
Stan Schroeder kevésbé látja borúsan a helyzetet: szerinte az Amazon éppen azért vetett szemet a könyves portálra, mert megértette, hogy ők találták meg a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást. A blogger úgy vélte: az Amazon hatalmas mennyiségű felhasználójával sokkal könnyebb lesz a közösség fejlesztése. Ugyanakkor éppen emiatt a versenytársaknak nem sok esélyük marad az Amazonnal szemben.


