BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Küszködnek az óriások

Nem a médiatársaságok éve lesz 2008 – ez az előrejelzés a legnagyobb cégek már ismert eredményei és részvényárfolyamaik alakulása ismeretében nem tűnik elhamarkodottnak.

Az Egyesült Államok második számú médiatársasága, a Walt Disney Co. adózott eredménye a június 28-án zárult harmadik üzleti negyedévben éves szinten kilenc százalékkal emelkedett, a társaság részvényárfolyama azonban fél éve nem látott mértékben csökkent. A tőzsde a televíziócsatornák reklámbevételének csökkenését büntette – holott a Walt Disney bevételeinek „mindössze” húsz százaléka származik ebből a forrásból. (A kilencmilliárd dollárt meghaladó árbevétel egyharmadát a témaparkok adják.)

Ugyanez a mutató a Viacom Inc.-nél 33 százalék – nem csoda tehát, hogy az MTV-ről és a Paramount stúdióról ismert társaság kurzusa ugyancsak lejtőre került, amikor közölte: az egyesült államokbeli televíziós reklámbevételek a második negyedévben éves szinten – Philippe Dauman vezérigazgató három-négy százalékos korábbi becslését alaposan alulmúlva – mindössze egy százalékkal bővültek. A bevételek növelése érdekében a társaság egy történelmi hagyományt is megtör az idén: az MTV – 27 éves fennállása során első ízben – politikai reklámokat is sugároz. (A Both Ways Barack című spot már egy hete szerepel a műsorban.)

Az USA második legnézettebb televízióhálózatát működtető CBS Corp. részvényárfolyama az év eleje óta 40 százalékkal gyengült, s ennek a tv-divízió 12, valamint a rádiós egység 16 százalékos üzemieredmény-csökkenése csak újabb lendületet adott. A legnagyobb mértékben az autógyártók, a pénzügyi szolgáltatók és a szórakoztatóelektronikai termékeket gyártó cégek csökkentették a reklámkiadásaikat.

A világ legnagyobb médiatársasága, a Time Warner Inc. ma hozza nyilvánosságra második negyedéves eredményeit. Az elemzők nem számítanak csodára: az AOL internetes divízió eladását tervező óriáscégnél nagyjából húszszázalékos profitcsökkenést jeleznek előre. (Sovány vigasz, hogy a hazai mozikban holnap debütáló Batman-film, A sötét lovag észak-amerikai jegyárbevétele immár négyszázmillió dollár fölött jár, s ennek köszönhetően a Warner Bros. átvette a vezetést a nagy hollywoodi stúdiók idei versenyében.)

A legnagyobbak között üdítő kivétel a News Corp. Rupert Murdoch médiabirodalma a negyedéves eredményeket szintén csak később hozza nyilvánosságra, a társaság azonban az elmúlt napokban több olyan bejelentést tett, amelynek alapján csak a legnagyobb rosszindulattal lehet negatív következtetéseket levonni. Murdoch hétfőn közölte: öt pennyvel, harmincra csökkenti első számú bulvárlapja, a Sun árát. Az indoklás egyszerű: a példányszám immár hat hónapja folyamatosan emelkedik. De komolyan erősít a „newspaper man” a szeriőz fronton is, a Wall Street Journal indiai szerkesztőségének létszámát például huszonötről hetven főre emelik. (Az ázsiai országban – százmillió dolláros befektetéssel – tévécsatorna-hálózatot is beindítanak.)

A televíziós reklámpiac fölött Európában gyülekező felhőkre utal a Société Télévision Francaise 1 (TF1) első fél éve is: a vezető francia kereskedelmi csatorna adózott eredménye éves összevetésben 33 százalékkal, 125 millió euróra csökkent, és Nonce Paolini vezérigazgató szerint a július sem fordította meg a trendet.

Európában is akadnak persze kivételek. Silvio Berlusconi médiatársasága, a Mediaset SpA például 9,4 százalékos árbevétel-növekedés mellett az egy évvel korábbit 2,7 százalékkal meghaladó, 350 millió eurós adózott eredménnyel zárta a második negyedévet. A Mediaset, amely a múlt héten indított félmilliárd eurós kártérítési pert a YouTube ellen, az első hat hónapban 134 millió euró adót fizetett – több mint százmillióval kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.