BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áttörés a mellrákkal kapcsolatban

Kanadai tudósok tizenkét éven keresztül kísérték figyelemmel a pácienseket, hogy megállapítsák, mekkora hatékonysággal működik a gyakran alkalmazott sugárkezelés. Az eredmény csökkentheti a betegek kellemetlenségeit.

A mellrákban szenvedő betegek 30-40 százalékát kezelik sugárterápiával az Egyesült Államokban. Kanadai kutatók csapata egy tizenkét évet átívelő vizsgálattal igazolta: egy három hetes kezelés ugyanolyan hatékony, mint az öt hétig tartó sugárterápia – számol be a New York Times.

"Mindenképpen át kell gondolnunk a rövidebb kezelési idők bevezetését" – jelentette ki az eredményekre reagálva Anthony L. Zietman, a Harvard egészségügyi tanszékének tanára, az Amerikai Sugárterápiai és Onkológiai Társaság elnöke. Az orvos ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: a felmérés eredménye kizárólag a rák korai szakaszában érvényes, amikor a daganat még nem támadta meg a nyirokmirigyeket.

A daganatok eltávolítását követő sugárkezelés célja, hogy megakadályozza a tumor visszatértét. A kezelés során két ellentétes hatást kell összehangolni: elég sugárzást kell a testbe juttatni ahhoz, hogy ne fejlődjön ki újabb daganat és emellett a lehető legjobban megkímélni a sugárzástól a tüdőt és a szívet. Ennek érdekében nem csak a kezelési idők csökkentése, de a besugárzás pontosabb célzása is fontos: a korábbiakkal ellentétben már csak a tumorral fertőzött részt sugározzák be és nem az egész mellet.

Monstanra az amerikai nők körében 98 százalékra növekedett a korai stádiumban felfedezett mellrákban szenvedők túlélési aránya. Zietman szerint ez azt jelenti, hogy most már nem csak az életben maradás, hanem a betegek életminőségének javítására is gondolniuk kell.

A változásokra pedig szükség van, hiszen a statisztikák szerint az amerikai betegek 20-30 százaléka nem vállalja sugárkezelést, bár szüksége lenne rá. Még megdöbbentőbb adat, hogy, mivel sokan túl messze élnek a klinikáktól és nem tudnak rendszeresen visszajárni a kezelésekre, inkább a mell eltávolítását választják a sugárkezelés helyett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.