BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdődhet Taszár hasznosítása

Összesen mintegy 30 milliárd forint összegű beruházást várnak a taszári légibázis (Kapos bázisrepülőtér) értékesítésére kiírt egyfordulós nyilvános pályázata alapján – mondta a Világgazdaságnak Kolber István államtitkár, miniszterelnöki megbízott. Pályázni októbertől lehet, az ajánlatok beadására pedig hatvan nap áll rendelkezésre.

Kolber István arra számít, hogy az összegen belül a nyertes cég 10-15 milliárd forintot fordít majd reptérfejlesztésre. Igaz, a régió gazdasági környezete nem indokolja egy polgári reptér megnyitását, de a pályázóktól azt várják el, hogy komplex módon hasznosítsák a területet, s azon ajánlatokat előnyben részesítik majd, amelyek megtartanák a légikikötő funkciót is. Ugyanakkor nem zárják ki más típusú hasznosítás lehetőségét sem. Nem csupán az ár lesz az, amelynek alapján a nyertesről döntenek, „bármilyen összeggel” el lehet vinni a bázist – hangsúlyozta lapunknak az államtitkár. Ez a kritérium a hivatalos adatok szerint kevesebb mint egyharmad súlylyal esik latba a kiválasztásnál. A nyertest decemberben választja ki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, és a szerződés aláírására januárban kerülhet sor. A repteret megvásárló céget több éven keresztül évente folyamatosan monitorozzák, hogy valóban megvalósulnak-e a szerződésben kikötött beruházások; amennyiben nem, akkor szankciókat alkalmaznak – nyomatékosította a szándék komolyságát az államtitkár.

Az előzetes piacfelmérés tapasztalatai alapján több cég is érdeklődik a volt katonai légibázis hasznosítása iránt, így a tavaszi piackutatás során harminc társaság, köztük angol, német, spanyol, török és kínai cég is jelezte az érdeklődését, s 12 nyújtotta be az előzetes pályázatot. Összesen több mint ötszáz külföldi, illetve külföldi hátterű piaci résztvevőt, kamarát keresett meg Kolber István és az ITDH. Konzorcium alakítását szorgalmazták ezen vállalatoknál, a beruházás nagyságára való tekintettel – tette hozzá Kolber. Elmondta: amennyiben ez a pályázati kiírás mégsem lenne eredményes, akkor finomra kell hangolni. VGyZs


Vége a katonaéletnek Taszáron

A taszári Kapos bázisrepülőtér a délszláv válság rendeződését és az amerikai katonai erők 2005. évi kivonulását követően használaton kívüli bázissá vált, a Magyar Honvédség a további működtetésre nem tartott igényt. A repülőtér jelenleg nem üzemel, nincs a légügyi hatóság által kiadott üzemben tartási engedélye.

A kiépített repülőtéri infrastruktúra csak részben felel meg a polgári légi közlekedés követelményeinek.

A kiépített repülőtéri infrastruktúra csak részben felel meg a polgári légi közlekedés követelményeinek.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.