Nagy és kis győztest hozott ki a Hszi–Trump-show, meg egy vesztest, aki ott se volt – a neve Európa
Az iráni háború fenyegető árnyaival a feje felett újabb kaput csukott be az ukrajnai háború befejezése előtt pénteken Brüsszel, miközben épp lezárult a nagyon ritka amerikai elnöki látogatás Pekingbe. Az asztalnál nem kapott sem helyet, sem képviseletet a hanyatló súlyú Európai Unió, amely rendre vesztesként jön ki a világgazdaság sorsát meghatározó eseményekből. Amint Donald Trump kitette a lábát Pekingből, a glóbusz figyelme azonnal visszafordult az iráni háborúra – miközben az elnökök csúcstalálkozójának az első elemzések szerint hosszabb távra egy nagy és egy kisebb győztese van, a vesztest pedig már tudjuk. Ezt hozta Hszi és Trump csúcstalálkozója: lássuk.
Kilenc év óta először járt amerikai elnök Pekingben, 2017-ben is Donald Trumpnak hívták, és vendéglátója akkor is Hszi Csin-Ping volt (de azóta sokat változott a világ: Kína még előrébb áll, Európa még hátrébb, száz sebből vérezve). A kereskedelmi háborús csörték után a látogatást emiatt is hatalmas érdeklődés kísérte, plusz volt két nagy aktuális globális tétje:
- A reményteli kérdés: lesz-e olyan megegyezés, ami az energiaválságot okozó iráni háború lezárásához vezet?
- Az aggodalomteli kérdés: tesz-e engedményt Washington a világ csúcstechnológiai alkatrészellátásában meghatározó Tajvan ügyében a szigettel való újraegyesülésre törő Kínának?
Az első ügyben nem született megnyugtató, a másodikban pedig aggasztó fejlemény.
Az azonnali reakció sokkoló, hosszabb távra azonban két győztest is hirdettek
A rövid távú reakció fejbe verő: a kötvények nyomán zuhanni kezdtek a részvénypiacok – a csúcs nem hozott megoldást, nem indul újra az energiaszállító hajók tömege a lezárt Hormuzi-szoroson keresztül.
Az energiaválság azonban csak a „fa” – ha mégoly hatalmasra terebélyesedhet is –, mögötte ott az erdő: a világ jövője.
Az amerikai–kínai elnöki csúcs az utóbbi meghatározására volt alkalmas, az első elemzések pedig egy nagy és egy kisebb győztest hoztak ki hosszabb távra. És egy vesztest, miközben az iráni háborún már rövidebb távon mindenki veszít. (Amiért Amerikát energiaexportja kompenzálja, Kínát előrelátó készletezése védi, Európát pedig semmi se.)
Európát, a rövid és hosszú távú vesztest kiváló geopolitikai manőverezés kompenzálhatná
– aminek jeleit látjuk-e vagy nem: másik elemzés tárgya. A nagyasztalnak, amiről ez a cikkünk szól, mindenesetre morzsáihoz sem fér hozzá: a jövő a kínaiaké és az amerikaiaké.
Hszi és Trump csúcstalálkozója: nem nyer mindenki ugyanúgy, de legalább az élen
Aki azt gondolná, a csúcs után azért hirdetnek győzteseket, mert hatalmas áttörések történtek, az téved. Ez most az az eset, amikor a status quo alátámasztása, a bebiztosított stabilitás a nyerő lap.
Ami a status quót illeti, ismerjük, ez mit jelent a világgazdaságban: Amerika az élen, de Kína a nyakába liheg, és gyorsabban növekszik, az Európai Unió – amely Trump alatt önállóságát kezdte hirdetni, de nem jut a vezető kettős asztalához – visszaszorul.
A csúcsszintű kínai–amerikai tárgyalások valamennyi folyományát nem ismerjük, bár néhány konkrétumra már fény derült. Ezek nem jelentenek sorsdöntő fordulatot semmilyen téren: az igazi erő a szimbolikus térben koncentrálódott, így még feltűnőbb, hogy miközben a két főszereplő saját sorsát és a közös érdeknek kikiáltott fejlődést egyengeti a nagypályán, az EU egy háborúét és Ukrajnáét a mezsgyéin.
Ami a konkrétan már közzétett megegyezéseket illeti, dióhéjban ezek a következők:
- Kína vállalta (Trump állítja) nagy mennyiségű Boeing repülőgép megvásárlását, a legtöbb jelentés 200 körüli gépről beszél.
- Szintén Trump szerint – akinek szavazóbázisát érinti ez az ügy – Peking több tízmilliárd dollár értékben venne amerikai agrártermékeket a következő években, szóját, kukoricát, búzát, cirokot, húsárut.
- „A két fél megvitatta a gazdasági együttműködés erősítésének lehetőségeit, beleértve az amerikai vállalatok kínai piaci hozzáférésének bővítését, valamint a kínai beruházások növelését az amerikai iparágakban” – közölte a Fehér Ház.
Ugyanakkor Tajvan ügyében nem történt változás, és nem oldották fel az amerikai chip- és AI-exportkorlátozásokat.
A világ így értékelte a találkozót: Kína felnőtt
Újrapozicionálás – így fogalmazza meg a találkozó eredményének lényegét a Kínát uraló kommunista párt szócsövének számító Global Times vezércikke –, amely
új irányt jelöl ki a kínai–amerikai kapcsolatok hatalmas hajója számára, hogy az átvészelje a viharokat, és zavartalanul haladjon tovább, miközben nagyobb stabilitást és kiszámíthatóságot ad a globális fejlődés jövőjének is.
Hszi elnök világosan rámutatott arra, hogy a „konstruktív stratégiai stabilitás” pozitív stabilitást jelent, amelynek alapja az együttműködés; egészséges stabilitást, ahol a versengés megfelelő keretek között marad; tartós stabilitást, amelyben a nézetkülönbségek kezelhetők; valamint hosszú távú stabilitást, amelyet a kiszámítható béke biztosít – írják.
Ez a négy stabilitás világos és megvalósítható tervrajzot ad a kínai–amerikai kapcsolatok számára: nem átmeneti megoldásról, hanem hosszú távú megközelítésről van szó, amely
nem zéróösszegű játszma,
hanem kölcsönös előnyökön és minden fél számára nyereséges együttműködésen alapul – vonja le a következtetést a lap, amelynek vezércikkei szinte naponta szóltak az elmúlt években, sőt napokban-hetekben is a világ rendjét felforgató amerikai imperializmusról és Kína stabilizáló szerepéről.
Kína, amely korábban a feltörekvő második szerepét volt kénytelen játszani, ezen a csúcstalálkozón már egyenlőnek tudta mutatni magát. Mit jelent ebben az esetben a zéró összegű játszma, és az emlegetett új stabilitás azt jelenti, hogy megszűnik a versengés a csúcson? Tulajdonképpen tökéletes választ ad erre a The Wall Street Journal még a tárgyalások közben született cikkének címe és leadje: Peking „mindenre kiterjedő iparpolitikája” maga mögött hagyja a világ többi részét – írják.
Az állami támogatások a régi és az új ágazatokra, az árukra és szolgáltatásokra, valamint mikro- és makrogazdasági szinten egyaránt kiterjednek. Ezen Donald Trump sem tud változtatni Kínában kicsikart engedményekkel
– folytatja a lap. A piacgazdaságnak ezt a fajta kikerülését valamikor előrekódolt, sorsszerű kudarc ómenjeként fogalmazta volna meg a globalizációt vezető Nyugat, most azonban már nem. Már ami Kínát illeti.
A The Washington Post összefoglalójából sem kell többet idéznünk a címénél és a leadjénél:
A külsőségekben és a politikában is Hszi célját hozta a kínai csúcstalálkozó — egyenrangú félként jelenhetett meg az Egyesült Államok mellett
A Trump elnök látogatása során kialakított, két azonos súlyú szuperhatalmat ábrázoló kép olyan viszonyt tükrözött, amelyre elemzők szerint Kína régóta törekedett, miközben az Egyesült Államok ezt korábban elutasította.
