Cégvilág

Világgazdaság-roadshow Egerben

A Világgazdaság idén útjára indított roadshowja – amely az Egyről a kettőre címet viseli – a kis- és középvállalkozók számára ajánl a fejlődésüket szolgáló pályázati és egyéb lehetőségeket.

A rendezvénysorozat szerdán Egerbe érkezett, s a Hotel Flórában tartott ismertetőkre közel százan voltak kíváncsiak. Az első előadó Kósa László , a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi alelnöke volt, aki a lokális problémáira hívta föl a figyelmet. Kiemelte, a gazdasági szereplőknek és a helyi vezetőknek egymást kell segíteniük, hogy túllépjenek a demográfiai, képzési gondokon.

Gáspár Bence, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. főosztályvezetője a jelenleg is beadható tíz, uniós társfinanszírozású pályázatra hívta föl a figyelmet. A mikrovállalkozások technológia fejlesztését szolgáló alap eredeti kerete elfogyott, ezért két és félmilliárd forinttal kiegészítették, a pályázatok elbírálása folyamatos. A beadványok gyakori hibájaként említette, hogy nem írják alá azokat, nem figyelik a legfrissebb pályázati útmutatókat, nem egyeznek a költségvetési számok, hibásak, vagy nincsenek meg a csatolmányok.

A pályamunkák 85 százalékánál kell hiánypótlást kérni. Megjegyezte még azt is, kevesen tudnak arról, hogy a fenntartási időszakban lévő GVOP-s pályázatok mögül akár teljes egészében ki lehet vonni a 120 százalékos biztosítékot. Barta E. Gyula, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, valamint Bátora László, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. előadói az induló vállalkozások számára is elérhető mikrohitelezésre, és a tőkebefektetési alapok segítségére összpontosítottak prezentációikban. Utóbbi előadó az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Program 200 milliárd forintos keretéről – ezt 92 százalékban vidéki cégek kapják – szólva megjegyezte, a hazai vállalkozások háromnegyede nem vesz föl hitelt, míg a fejlett gazdaságokban ez az arány fordított.

A hazai cégek egy százaléka rendelkezik a hitelállomány harmadával. Mikrohitelezésre 80 milliárd forint jut majd, s a napokban elindul a hetvenhatmilliárdos portfóliógarancia rendszer is. Február óta tizenegy szerződött partner ad ilyen mikorhiteleket, hatszáz kis- és középvállalkozás körülbelül hárommilliárd forint fejlesztési pénzhez jutott ezáltal. Október elsejétől egy hazai nagy bank is csatlakozik a mikrohitelezőkhöz. Ezen kívül a hallgatóság megismerkedhetett a projektépítés legfontosabb szabályaival, valamint egy informatikai, illetve egy-egy távközlési, s pénzügyi cég pályázatokhoz nyújtott segítségével is.


[enews_gallery id='493200']

roadshow Eger GVOP VG gáspár bence kkv
Kapcsolódó cikkek