Harmadik negyedéves eredménye alapján, úgy tűnik, a Google internetes keresőcég nyereségét a nemzetközi piacokat sújtó válság sem tudja kikezdeni. A társaság az elemzői várakozásokat felülmúló mértékben, 31 százalékkal, 5,54 milliárd dollárra növelte a bevételét, nettó nyeresége pedig 26 százalékkal, 1,35 milliárd dollárra gyarapodott az utolsó negyedévben. A társaság részvényenkénti profitja 4,92 dollár lett, ez meghaladja az elemzők 4,75 dollá-ros várakozását. Az elemzőket egyébként nem volt nehéz meglepnie a cégnek, mivel a hitelválság elmélyülése miatt nem sokkal a gyorsjelentés közzététele előtt nyolc szakember is lefelé módosította az internetes keresőcéggel kapcsolatos várakozásait.
„A fő kereső- és hirdetési üzletágunk erősségének köszönhetően jó harmadik negyedévet zártunk, erős forgalommal és bevételbővüléssel minden földrajzilag fontos piacunkon” – közölte Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója a cég közleményében. Schmidt hozzátette: tisztában vannak a nemzetközi gazdasági helyzet nehézségeivel, de hosszú távon gondolkoznak, így fejlesztéseket hajtanak végre a kereső- és reklámüzletágban, és a jövőbeni növekedést megalapozandó a mobil- és kijelzőpiac hirdetési területein is beruháznak majd.
A Google eredménye megnyugtatta némiképp a Wall Streetet, amely az elmúlt néhány hétben már komolyan aggódott, hogy a többi internetes céget sújtó válság a keresőkre is átgyűrűzik. A jelek szerint azonban a célzottan működő keresőmarketing jól bírja a strapát. Miközben az autó- és lakáshitel-hirdetések megcsappantak a Google-nál, a ruházati cikkeket és háztartási készülékeket gyártó cégek fokozták költésüket. A fogyasztók egyre többet vásárolnak online, ezt jelzi, hogy a hirdetésekre leadott kattintások száma éves szinten 18 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, vagyis alig lassult a második negyedév óta, amikor 19 százalékos volt a bővülés.
„Az eredmény felvillanyozza a befektetőket a technológiai részvények e hónapban tapasztalt mélyrepülése után” – mondta a Bloombergnek Mark May, a Needham & Co. elemzője, aki szerint a Google igen jól helyt fog állni a válság idején, ezért vételre ajánlja a részvényét. A hirdetési piac átstrukturálódása is az internetes cégeknek kedvez az idén. A Barclays Capital szerint a hirdetők egyre kevesebbet költenek majd a televízióban és a nyomtatott lapokban, miközben növelik az internet szerepét. 2008-ban az Egyesült Államok 284 milliárd dollárosra taksált reklámpiacából már 8,7 százalékos szeletet hasíthat ki az online, míg tavaly ez az arány csak 7,2 százalékos volt. VG
A Google a sikerét főleg az innovációnak, a kreativitásnak és a fogyasztóközpontú szemléletnek köszönheti.
A kutatás 11 éve alatt egyébként hatszor a most második helyen végzett Avis autókölcsönző lett az aranyérmes, rajta kívül még a kozmetikumok taroltak.
A Mary Kay a harmadik, a Maybelline a negyedik, az Estée Lauder az ötödik, a Clinique pedig a nyolcadik helyen végzett.
A Google a sikerét főleg az innovációnak, a kreativitásnak és a fogyasztóközpontú szemléletnek köszönheti.
A kutatás 11 éve alatt egyébként hatszor a most második helyen végzett Avis autókölcsönző lett az aranyérmes, rajta kívül még a kozmetikumok taroltak.
A Mary Kay a harmadik, a Maybelline a negyedik, az Estée Lauder az ötödik, a Clinique pedig a nyolcadik helyen végzett.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.