BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az RTL Klub részt vesz a digitális átállásban

Az RTL Klubot működtető Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL) a kiírásban szereplő határidő előtt kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett az Antenna Hungáriának, és erről értesítette a Nemzeti Hírközlési Hatóságot is, így rövidesen megkezdi a tárgyalásokat a szerződéskötési kötelezettséggel rendelkező Antennával – közölte a társaság a honlapján. Ez azt jelenti, hogy az M-RTL a digitális átállásról szóló törvény értelmében felkerül a második legnagyobb lakossági elérésű, nem mobilvételű digitális televíziós műsorszóró hálózatra. (A legnagyobb, több mint 95 százalékos lefedettségű multiplexben a három közszolgálati televízió, az m1, az m2 és a Duna Tv nagy felbontású adása lesz fogható.)

A műsorterjesztési szolgáltatás indulásával körzetenként válik elérhetővé a digitális szórás, ezzel párhuzamosan az M-RTL elfogadja az analóg szórás tervezettnél korábbi – vagyis 2011. június végi – körzetenkénti leállítását. Mivel azonban a társaság műsorszolgáltatási szerződése 2012-ig kötelezi az M-RTL-t az analóg sugárzás folytatására, az Országos Rádió és Televízió Testületnek kell a szükséges módosításokkal felmentést adnia e kötelezettség alól.

Az M-RTL egyébként közleményében leszögezte: nehezményezi, hogy az ötpárti országgyűlési határozat ellenére a parlament nem fogadott el új média-alaptörvényt, így míg a digitalizációval technikailag európai rendszer jöhet létre, a hozzá kapcsolódó szabályozás már most elmúlt 12 éves, és nem felel meg a jelenlegi médiakörnyezetnek és az uniós irányelveknek.

A TV2, amelynek szintén tegnapig kellett döntenie a csatlakozásról, egyelőre annyit közölt, hogy a határidőn belül nyilatkozott arról, szándékában áll a műsorát elérhetővé tenni a digitális földfelszíni platformon, ám az idő rövidsége miatt az üzleti feltételeket nem sikerült megtárgyalni, így az, hogy valóban felkerül-e majd a TV2 adása a multiplexre, még nem tisztázott - közölte Fekete Attila, a TV2 digitális média igazgatója.

Lapunk kérdésére Fekete korábban úgy nyilatkozott: rövid távon a csatornának nem fűződik érdeke ahhoz, hogy felmenjen a digitális földfelszíni platformra, mivel az oda felkerülő, jelenleg még jóval kevesebb háztartásban fogható, és jelentősen alacsonyabb nézettségű versenytársait erősítené azzal, ha népszerű TV2-s tartalmakkal vonzóvá tenné a platformot. A törvény azonban azt mondja ki, hogy ha most nem teszi elérhetővé a TV2 a digitális földfelszíni műsorszórásban az adását, akkor a jövőben örökre kizárják onnan. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.