BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogyókúra: cégek, ahonnan a dolgozók négyötöde távozott

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Összehúzták a nadrágszíjat a hazai vállalatok, és úgy tűnik, jövőre sem engednek a szorításból: az elbocsátások, a kiszervezések terítéken maradnak. Az októberi manager magazin összeállításából a VGO készített kivonatot.

Miközben lényegében változatlan maradt Magyarországon a foglalkoztatás szintje, 2006-ról 2007-re jelentősen átalakult az álláspiac. A teljes gazdaságra vonatkozó számokból az derül ki, hogy enyhén csökkent a foglalkoztatottak száma, ez szinte teljes egészében a költségvetési szférát érintette. Ez utóbbi leépítéseit főként az államháztartási hiány mérséklését célzó kiadásszűkítés indokolta, amelynek nyomán még 2006-ban megkezdődtek az elbocsátások, illetve az átszervezések. A magáncégek foglalkoztatását két ellentétes folyamat határozta meg: egyrészt a belföldi kereslet szűkülése és az ennek nyomán 1,3 százalékra lassuló gazdasági növekedés, másrészről a dinamikusan bővülő exportpiacok.

A kétszáz legnagyobb árbevételű hazai vállalat adatait minden évben összegyűjtő és rendszerező Ecostat kutatóintézet lapunk számára összeállította ezen társaságok átlagos létszámadatait. Az újonnan alakuló cégeket nem szerepeltettük a bővítők listáján, de ezek amúgy is csak kis részben módosítanának a képen.
 
Több az elbocsátott A legnagyobb hazai vállalatok körében a tizenöt legkomolyabb létszámcsökkentést végrehajtott cég 2007-ben közel 17 ezer fővel foglalkoztatott kevesebbet, mint az előző évben, ez az érintetteknél átlagosan 10 százalékos létszámmérséklődést jelent. A két szélsőséget a később részletezett okok miatt alig tizedére olvadó Émász, valamint a 4 százalék alatti leépítést végrehajtott, ám mérete miatt mégis a listára kerülő BKV jelenti. A tizenöt legnagyobb létszámnövelő átlagosan valamivel kisebb mértékben bővült, majdnem 16 ezer fővel. Ez közel 20 százalékos gyarapodást jelent.

ÁLLAMI CÉGEK A létszámcsökkentők között a dobogón az állami vállalatok állnak. Az első helyen a majdnem négyezer fővel karcsúbb MÁV van. A vasúttársaságnál egyes üzletágak értékesítése és átszervezése (például az utasszállítás átkerült a MÁV-Startba), valamint a szárnyvonalak egy részének a megszüntetése okozta a leépítést. A csökkenés várhatóan folytatódik, mivel erre az évre sem szűnt meg az állami társaság forráshiánya. A Magyar Posta kétezer főt meghaladó létszámcsökkenésében is hasonló lépések játszottak szerepet, például több vidéki kisposta bezárása. A listán több más közszolgáltatást végző cég is szerepel, így a BKV és a Fővárosi Közterület-fenntartó is szűkítette a létszámkeretet. Az állami építési beruházások drasztikus visszafogását az építőipar is megsínylette, a szektor vállalkozásai között a legjobban az osztrák tulajdonú Strabag érezte meg. Alkalmazottai több mint egynegyedének mondott búcsút 2007-ben.
 
Kiszervezések Az egyszerűbb gyártási folyamatokat korábban az európai viszonylatban olcsó, mégis termelékeny munkaerő miatt telepítették hazánkba a multinacionális cégek. Ezeknek a folyamatoknak az áthelyezése nem jár nagy költségekkel, így főként 2002–03-ban, a nagy béremelkedést követően egyre többen választottak nálunk olcsóbb gyártási helyszíneket. A „keletebbre költözés” tavaly sem volt ritka. Az elektronikai készülékeket gyártó Flextronics is ilyen okok miatt zárta be egyik magyarországi üzemét, s ezzel a negyedik helyre került a leépítők rangsorában. A Philips pedig győri gyárát értékesítette, itt a cég hazai foglalkoztatottainak közel 40 százalékát is átadta az üzemet megvásárló tajvani vállalatnak. A tizenöt legnagyobb leépítő között négy energetikai társaság is szerepel. Itt főként az okozta a változásokat, hogy a cégek még tavaly elkezdték a felkészülést az áram- és a gázpiac liberalizációjára, így egyes tevékenységeket (a kereskedelmet és a szolgáltatást) külön vállalatokba szervezték át. A távközlési üzletág is átrendeződött; míg a piacvezető Magyar Telekom 618 fővel lett karcsúbb, az Invitel ennél is több alkalmazottal bővült.
 
Kereskedelem Furcsa a helyzete az Interfruct Kft.-nek, a cég itt még a bővülők között van, 2008-ban viszont 700 munkatársat engedett szélnek. Az ágazat egyik szereplője, az Auchan is a létszámcsökkentők között található, ez meglepő, mivel a hipermarketek üzlethálózata folyamatosan bővül. Igaz, a kiskereskedelmi forgalom – a lakossági jövedelmek visszaesése nyomán – tavaly mérséklődött, ez indokolhatott létszámbeli alkalmazkodást is a cégek részéről. Jellemző, sőt egyre terjed az áruházak körében a kölcsönzött munkaerő alkalmazása, főként az alacsony szakképzettséget igénylő munkakörök esetében. Az ágazatban ugyanakkor vannak nagy létszámbővítők is: a Tesco szerepel az első helyen, de a Spar is a toplistán van. Szintén bővültek a barkácsáruházak, a Baumax és az OBI is ötszáz-ötszáz fő körül gyarapodott.
 
Bővítők Az egyik legnagyobb létszámfejlesztő a Suzuki volt. A rendszerváltás után elsőként megjelent autógyár évről évre versenyképesebb és keresettebb modelleket dob piacra, így a gyártókapacitásait is folyamatosan bővíteni tudja. A nagyrészt exportra termelő vállalat így már közel hatezer főnek ad munkát, ez 50 százalékot meghaladó ugrást jelent egyetlen év alatt. A nyugati piacok felíveléséből több autóipari vállalat is profitált: a járműalkatrészeket beszállító Lear a 14. helyre került a listán. A győri Audi-gyár is hasonló nagyságrenddel növelte alkalmazottai számát, bár ez százalékosan nem jelent az előbbihez mérhető ugrást. A ranglistáról éppen hogy lecsúszott ugyan, de érdemes megemlíteni még a szintén járműalkatrészek beszállításával foglalkozó, hazai tulajdonú Jász-Plasztik Kft.-t, amely 818-ról majdnem 1200-ra növelte dolgozói számát. Az idén viszont már valószínűleg csökkennek a szektor értékesítési lehetőségei, így a tavalyihoz fogható bővítésekkel már nem lehet számolni.

A negyedik legnagyobb létszámnövekedést a Siemens csoportnál jelezte az Ecostat, de itt elsősorban a vállalati adatok korábbitól eltérő, konszolidált megjelenítése okozza a kiugró adatot – hangsúlyozta lapunknak Becsei József, a kutatóintézet osztályvezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.