BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kinek kell a digitális tévézés

Decembertől már az ország területének hatvan százalékán fogható lesz a digitális földfelszíni adás (DVB-T), így akik eddig csak három csatornát fogtak, elvileg akár tíz-tizenötöt is nézhetnének. A szobaantennával tévézők legnagyobb része azonban valószínűleg még nem hallott az átállás kínálta lehetőségekről. Pedig az új technológia bevezetésének egyik célja éppen a társadalom digitális különbségeinek csökkentése lenne.

A hazai tévénézők több mint 20 százaléka, mintegy 800 ezer ember szoba- vagy tetőantennával nézi az adásokat. Felmérések szerint e csoportban többségben vannak az alacsony jövedelműek, az ötven felettiek és a kis településen élők.

E réteg tagjainak a legszegényebbek az infokommunikációs ismereteik, náluk található a legkevesebb digitális eszköz, és ők azok, akik a legkevésbé hajlandók költeni általában, és a telekommunikációra is. Ezért hirdetői szempontból nem különösebben vonzók. Ezzel együtt bennük is megvan az igény jobb minőségű és szélesebb szolgáltatásra. Ugyanakkor éppen a szobaantennát használók az átlagnál többet néznek tévét, akár napi hat órát is ülnek a képernyők előtt.





A földi sugárzás még mindig tömegek számára jelenti a televíziózás egyetlen lehetőségét. Ez most, a digitális átállás pillanataiban már másoknak is olcsó és minőségi, ezért megfontolandó alternatívát kínál − mondta a Hama Magyarország kereskedelmi igazgatója.
Falus László hozzátette: a technológiaváltás bárkinek elérhető lesz, az ehhez szükséges jelátalakító eszköz (set-top-box) árát minden érintett néhány ezer forintos egyszeri kiadás körül várja. A külföldi példákhoz hasonlóan ennek beszerzését a magyar állam is támogatja majd.

A kizárólag DVB-T vételére alkalmas típusokat értékesítő cég tavaly 21 ezer szobaantennát adott el, és ez a mennyiség az idén további 30%-al nőtt.

Igény tehát már van az új technológiára, ám a tapasztalatok szerint az érintettek zöme még mindig nem hallott a lehetőségről, miközben a digitális kísérleti adás már régóta üzemel. Ráadásul nem csak a háztartásokban nézünk tévét − mutatott rá a szakember. A nyaralók, víkendházak zömében az időszakos használat miatt nincs kábel- vagy műholdas előfizetés, ám televízió igen. A digitális műsorszórás ennek a − kétségkívül fizetőképesebb − rétegnek is jelentős változást jelent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.