"Klasszikus leépítésre" nem készül a magyar Philips
Ez mintegy négyszáz főt érint – emelte ki a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában Benedikt Laux, a Philips regionális és egyben magyarországi vezetője. A társaság Székesfehérváron szórakoztatóelektronikai, Tamásiban világítástechnikai eszközöket gyárt, és a szezonális kereslettől függően bérel saját alkalmazottain felül további dolgozókat.
A kérdésre, hogy – mint az egyik legnagyobb itteni befektető – hogyan értékeli a Magyarországnak biztosított IMF-től, Világbanktól és az EU-tól lehívható hitelkeretet, kifejtette: a mentőcsomagra mindenképpen szükség volt, hiszen ha csak a forint árfolyam-ingadozását nézzük, az az elmúlt napokban valóban drámainak volt nevezhető.
Így a befektetőket megnyugtathatja, ha ennek révén sikerül a magyar fizetőeszköz árfolyamát stabilizálni; a kiszámíthatóság exportőrként és itteni forgalmazóként is szükséges a Philipsnek. Most azonban a legfontosabb a további lépések mielőbbi megtétele.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható