Új e-kereskedelmi szabályok - 30 napon belül kötelező a szállítás
Meglena Kuneva, az EU fogyasztóvédelmi biztosa szerdán ismertette az online vásárlással kapcsolatos új uniós direktíva tervezetét. A javaslat növelné a biztonságot és elősegítené, hogy a határokon átnyúló internetes kereskedelem mind szélesebb körben terjedjen el. Felmérések szerint jelenleg 150 millióan vásárolnak az interneten keresztül az Európai Unióban, azonban mindössze 30 millióan, vagyis a lakosság 7%-a rendel árut másik tagországból.
A tagországok között azonban jelentős különbségek mutatkoznak, ugyanis míg a hollandok 68%-a vásárol online módon, addig Bulgáriában ez az arány csupán 4%. Pedig a jelentős árkülönbségek miatt előnyös lehet határokon túli ajánlatok felkutatása is.
Az új direktíva azzal a céllal készült, hogy erősítse az uniós állampolgárok jogait, bárhonnan is szerezzék be a kívánt terméket. Az eladóknak például az eddigieknél részletesebb információkat kell feltüntetniük honlapjaikon, többek között a termék fő jellemzőit, az árat, melyet adóval együtt kell megjeleníteni, illetve az eladási hely pontos címét is.
A jogszabály azt is meghatározza, hogy 30 naptári napon belül kötelező a terméket leszállítani és az eladó viseli a felelősséget a megrongálódott vagy elveszett termékért is.
Ezen felül fekete lista készül a tisztességtelen szerződésekről. A szerdai bemutatást követően a direktíva az Európai Parlament elé kerül és csak a tagállamok döntése után válhat törvényerejűvé.


