BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális idők várnak az ingatlanközvetítőkre

Saját bőrükön érzik a nagy nemzetközi ingatlantanácsadók a válságot: egymás után számolnak be zuhanó profitokról és egyik-másik cég már elbocsátásokat jelentett be.

Főleg a befektetések elmaradása érinti érzékenyen őket, hiszen az ezek után kapott jutalékok nyomán felduzzasztották a létszámot az elmúlt 5-7 évben. Most nyilván a "normális" szintre fognak visszaállni.

A világ legnagyobb ingatlanszakmai szolgáltatójának számító CB Richard Ellis (CBRE) hétfőn harmadik negyedévi nyereségének 65 százalékos visszaeséséről (115 millióról 40 millió dollárra) számolt be a megelőző év azonos időszakához képest. Az elemzők ennél is kevesebb nyereséget jeleztek előre, végülis ehhez képest jól teljesített a cég. Bevétele ugyanakkor nem ilyen mértékben csökkent 1,5 milliárd dollárral szemben 1,3 milliárd lett.

Tavaly az év végén CBRE 130 millió dolláros tiszta profitot könyvelt el. A második számú globális cég, a Jones Lang LaSalle (JLL) sem büszkéldkedhet. Második negyedévi jelentésében csaknem 70 százalékos nyereségzuhanást tett közzé. A minap a korábban bejelentett 80 fős angliai leépítést további 30-40-nel toldotta meg, illetve bejelentette, hogy Oroszországban és a FÁK tagállamokban összesen 50 embert küld el. A Cushman and Wakefield, a világ legnagyobb ilyen ügynöksége hasonló indokkal 30 embertől válik meg Oroszországban, ahol eddig 270 embert foglalkoztatott.

A DTZ az ősz elején közölte, hogy 200 főtől kell megválnia, zömmel az angliai irodákban. A globális ingatlantanácsadók szorult helyzete annyira komoly, hogy egyes piaci pletykák szerint a DTZ esetleg átvétel előtt áll - fogalmazott az PropertyEU című szaklap internetes összefoglalója. A közelmúltban profit figyelmeztetést adott ki a londoni székhelyű Savills is. Tanácsadó és üzemeltetési üzletága továbbra is jól teljesít, de a befektetési részleg ugyan úgy szenved, mint minden versenytársánál. Vezetője azt mondta: igyekeznek csökkenteni a befektetési tranzakcióktól való függést a bevételi oldalon és egyidejűleg folytatják a költségcsökkentési programot.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.