Cégvilág

Mi történt a száz legerősebb vállalattal az elmúlt évben?

Néhány alapvető mutatóban tavaly is növelték előnyüket a top 100-as körbe tartozó vállalatok – derült ki az ECOSTAT elemzéséből.

A korábbi évekkel ellentétben a tavaly nem növekedett a száz legnagyobb hozzáadott értéket cég részesedése az összes kettős könyvvitelt vezető vállalkozás által megtermelt GDP-ből. Az arány az előző évihez hasolóan 36 százalék volt, mivel a teljes vállalati kör növekedési üteme és a száz legnagyobb hozzáadott értéket előállító cég bővülése egyaránt 8,5 százalék körül alakult.

A teljes vállalati körben és a top 100-as listán szereplő cégek növekedése reálértéken összesítve 1,5-2 százalékra tehető. Tavaly a 12 legnagyobb hozzáadott értéket előállító nagyvállalat közül nyolcnál visszaesett vagy 4 százalék alatti volt a folyó áron mért növekedési üteme. Ezzel szemben három gépipari társaság kétjegyű dinamikával, az MVM pedig 36 százalékos tempóval úgy volt képes a hozzáadott értékét bővíteni, hogy a száz legnagyobb hazai vállalaton belül a legjelentősebb tizenkettő összesítve mintegy 10 százalékos növekedést produkált.

Tavaly változást jelentett, hogy a száz legnagyobb hazai cég által termelt GDP jövedelmi oldalán az arány a bérek felé tolódott el. Ezáltal a profitot és az éves értékcsökkenést magában foglaló bruttó működési eredmény növekedési üteme lelassult. Vagyis az árak által behatárolt bevételek és ráfordítások különbözetéből az új érték előállításában nagyobb szerephez jutott a bruttó munkajövedelem, mint a korábbi években.

A toplistán szereplő cégek személyi juttatásokra kifizetett költségei 14,3-del emelkedtek 2007-ben az előző évihez képest, miközben a bruttó működési eredmény növekedése alig haladta meg ennek a felét, 7,5 százalék volt. A listára került nagyvállalatoknál az egy főre jutó bruttó munkajövedelem az átlagosnál – és különösen a kkv-szektorban kifizetett béreknél – jóval magasabb, ezáltal a százalékos növekmény abszolút értéke is több.

Ezenkívül ebben a körben szinte elhanyagolható a járulékok meg nem fizetése és a feketefoglalkoztatás. A top 100 vállalatok több mint fele a feldolgozóiparban működik, a listán szereplők állították elő a teljes iparági GDP 51 százalékát. A nagyszámú kiugró vállalati teljesítmény mellett számos jelentős visszaesés is bekövetkezett.

Ennek eredményeként a feldolgozóipari GDP bővülési üteme tavaly nem érte el a 6 százalékot sem. A száz legnagyobb hazai vállalat és az egész nemzetgazdaság exportdinamikája 2007-ben az előző évhez képest kissé mérséklődött.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

vállalat GDP Ecostat könyvvitel top-100
Kapcsolódó cikkek