BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

1,7 milliárdos büntetés a Strabagnak – Építőkartellt számolt fel a GVH

Átfogó terv keretében, folyamatosan egyeztettek a visszaeső útépítő cégek. Csaknem 3 milliárd forint bírságot szabott ki kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három útépítő vállalkozásra.

A Strabag Zrt. valamint az Egút Zrt. a Heves és Nógrád megyei útépítésekre kiírt közbeszerzési pályázatok elnyerése érdekében kötött versenykorlátozó megállapodást, a Colas Dunántúli Zrt. pedig egy Heves város által útépítésre kiírt tenderen játszott össze a He-Do Kft-vel.

Mindkét ügyben érintett volt tehát a He-Do Kft., ám a vállalkozás mégsem kapott bírságot, mert az engedékenységi politika keretében segített a GVH-nak feltárni a kartellt. A GVH a Strabag Építő Zrt., az Egút Egri Útépítő Zrt. és a He-Do Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Swietelsky Építő Kft. illetve a Colas Dunántúli Zrt. ellen a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának megsértése miatt folytatott eljárást.

Határozatában a GVH megállapította, hogy a Strabag Zrt., a – Colas csoporthoz tartozó – Egút Zrt., valamint a He-Do Kft. a gazdasági verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsított. A versenyhatóság a Strabag Zrt-re 1,7 milliárd forint, az Egút Zrt-re pedig 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki. A Colas Dunántúli Zrt. az elkülönült, és jóval kisebb súlyú jogsértésért 6 millió forint bírságot kapott. A GVH határozata ismételten jelzi: a súlyos és ismételt jogsértést elkövető kartellezők különösen magas bírságokra számíthatnak. A He-Do Kft. nem kapott bírságot, mivel a cég az eljárás során az ún. engedékenységi politika keretében együttműködött a GVH-val.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.