BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyermekkori traumától fáradtak a felnőttek

A gyermekkorban elszenvedett lelki és fizikai traumák hatszorosra növelik a felnőttkori krónikus fáradtság valószínűségét - állapította meg egy amerikai tanulmány.

Az amerikai felnőtt lakosság 2,5 százaléka szenved a krónikus fáradtság tünetegyüttesében, de az állapot kialakulásának okáról az orvosok nem sokat tudnak. Az Archives of General Psychiatry című amerikai orvosi folyóiratban közölt cikk szerint a kutatók egy csaknem 20 ezres felnőtt mintából 113 krónikus fáradtságban szenvedőt választottak ki, kontrollcsoportként pedig 124 egészségest. A kísérleti alanyokkal kérdőívet töltettek ki, majd megvizsgálták őket, hogy mutatnak-e depressziós, szorongásos, vagy valamilyen poszttraumás tüneteket, továbbá mérték a nyáluk kortizolhormon-szintjét, ami a stresszreakció egyik mutatója.

A vizsgálatból kiderült, hogy hatszor gyakoribb volt a krónikus fáradtság azoknál, akik a beszámolójuk szerint gyermekkorukban lelki vagy fizikai, esetleg szexuális erőszaknak estek áldozatul, vagy el voltak hanyagolva lelkileg, illetve fizikailag. A fáradtságszindrómában szenvedők körében emellett gyakoribb volt a depresszió, a szorongás, a poszttraumás stresszzavar is, mint a kontrollcsoportban. A kutatásból az is kiderült: a nyál kortizolszintje alacsony volt azoknál a fáradtságszindrómásoknál, akik gyerekkorukban traumán estek át, viszont normális azoknál a fáradtságszindrómásoknál, akiknek nem volt ilyen gyermekkori élményük.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.