PC helyett Blackberry? - "Kütyükre" is kevesebbet költünk idén
A Forrester Research előrejelzése szerint ebben az évben 3 százalékkal csökken a számítógépekre, szoftverre és kommunikációs eszközökre fordított pénzmennyiség – jelenti az AP. A változás jelentős, hiszen 2002 óta nem volt példa az eladások csökkenésére.
A szektor válsága azonban a cég adatai alapján nem tart majd sokáig: 2010-re akár 9 százalékos emelkedést is elérhet a telekommunikációs ágazat. A válság általános körülményei mellett várhatóan az erős dollár is lassítja majd a növekedést.
A cég arra számít, hogy a válságot elsősorban a hardver eladások szenvedik meg, míg a szoftverekre fordított költségek változatlanok maradnak. Ennek oka, hogy a cégek utóbbiakban gyakran a takarékosság egyik lehetőségét látják, ellentétben az új eszközökkel, amelyekről könnyebben lemondanak a krízis során.
A Forrester elemzője szerint más trendeket is figyelembe kell venni, például a szerver üzletág a válságtól függetlenül is hanyatlóban van. A virtualizációnak köszönhetően egyre kevesebb "vasra" van szükség.
Ráadásul, ahogyan az üzleti szférában terjednek a BlackBerry-k és netbookok, a cégvezetők rájönnek, hogy ezek az olcsóbb, mobil eszközök helyettesíthetik a PC-ket – ezzel újabb szűkülés indulhat el a hagyomány számítástechnikai eszközök piacán.