BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhant a világelső cégek értéke is

A világ legnagyobb tőkeértékű cégei tavaly átlagosan 42 százalékot veszítettek értékükből – derül ki az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég friss jelentéséből.

Az élen helyet cserélt egymással a Petrochina és az ExxonMobil, előbbi 64, utóbbi 20 százalékos esést volt kénytelen elszenvedni. Erősen visszaestek a pénzügyi szolgáltatók, 27 ilyen cég esett ki a legértékesebb százat felvonultató tavalyi listából. Az élelmiszer-kereskedők, a gyógyszeripari cégek és a háztartás-vegyipari vállalatok ugyanakkor jelentősen feljebb tornászták magukat. A Wal-Mart például 27 hellyel előbb végzett, és dobogós lett, az ötödik Procter & Gamble 13 helyet javított, és a Johnson & Johnson is bekerült az első tízbe, noha nagyon messze volt tőle 2007-ben. A száz legértékesebb társaságból 43 amerikai és 38 európai, az első tízbe azonban csak amerikai és kínai tudott bekerülni. A 2007-es összegzéskor még két európai is beférkőzött a legértékesebbek közé, ahol akkor még négy kínai volt.

Magyarországon éppen a minap jelent meg a HVG top 500-as listájának első két része, ám az első száz között mindkettőben csak nagyon kevés a tőzsdei cég, tehát nincs igazi összehasonlítási alap. Ráadásul a legtöbb hazai lista, így a HVG-é is elsősorban a kimutatott bevételek és a nyereség alapján rangsorolja a cégeket, ez nem ad teljes képet. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.