BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Kihirdették a T-Mobile egyetemi és középiskolai, mobilinternettel kapcsolatos pályázatának nyerteseit”

Ünnepélyes díjátadóval és kiállításmegnyitóval zárult a T-Mobile egyetemi MobilNet II. és középiskolai MobilNet Junior pályázata, amelynek során a zsűri számos érdekes pályamű közül választotta ki a győztes elképzeléseket.

A beérkezett pályázatok a mobilinternet-szolgáltatásra épülő alkalmazási lehetőségeket dolgoztak fel, néha konkrét megvalósítási lehetőségekkel egészítve ki azokat. Az egyetemi pályázat keretében az egyéni pályázók mellett csapatok is indulhattak a pályázat értékes nyereményeiért.

Az előző évi sikeres felsőoktatási pályázat után a T-Mobile idén három egyetemmel és három középiskolával közösen újra meghirdette MobilNet II., illetve idén első alkalommal a MobilNet Junior mobilinternetes pályázatokat. A felsőoktatási intézmények közül a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, a középiskolák közül pedig a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola 7-13. évfolyamos diákjai vehettek részt a megmérettetésben.

Az idei pályázatok fő célja az volt, hogy a pályázók - egyénileg vagy csapatban - a mobil szélessáv és a mobiltelefon kreatív alkalmazását, annak révén a közösségépítést szem előtt tartó, a valós életben alkalmazható ötleteket vessenek papírra. A 2008/2009-es tanévben az előzőekhez képest újdonság, hogy a három egyetem hallgatói nem szakmaspecifikus témát dolgoztak ki, hanem mindannyian a kreatív közösségi megoldások kérdését járták körül a mobil szélessáv felhasználásával. A pályamunkákat a résztvevő oktatási intézmények oktatóiból és tanáraiból, rangos tudományos és művészeti intézmények, cégek képviselőiből, valamint a T-Mobile szakértőiből álló szakmai zsűri bírálta el.

A 2008/2009-es pályázatokra - több esetben a három egyetem hallgatóinak közös munkája révén - olyan fantáziadús, a hallgatók kreativitását tükröző pályamunkák érkeztek, amelyek pl. a mobil nyelviskola, a mobiltelefonon elérhető speciális közösségi diákoldal, innovatív játékok, helyalapú szolgáltatások ötletét vetik fel.
A MobilNet II. pályázat helyezettjei notebookokat, mobiltelefonokat és meghatározott idejű mobilinternet-előfizetéseket nyertek. A MobilNet Junior pályázat esetében szintén értékes készülékeket, MP4-lejátszókat vihettek haza.

A MobilNet II. és MobilNet Junior díjazott pályaműveit bemutató kiállítás 2009. március 3-ig tekinthető meg a Képzőművészeti Egyetem aulájában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.