BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A német kormány nem siet kisegíteni az Opelt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nem hagyjuk magunkat gyors döntésre kényszeríteni – jelentette ki a német gazdasági miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg, miután tegnap találkozott a GM Europe elnökével, Carl-Peter Forsterrel és az Adam Opel AG vezérigazgatójával, Hans Demanttal. A miniszter kijelentette: a következő két héten tanulmányozzák az Opel által benyújtott újjászervezési tervet, arról azonban nem szólt, mikor születhet döntés.

Carl-Peter Forster ugyanis a múlt pénteken közölte: az Opelnek legalább 3,3 milliárd euróra van szüksége a fizetésképtelenség elkerüléséhez, és a tervek szerint az Opelt a GM-től független gazdasági egységgé szervezik. A General Motors ugyanakkor 3 milliárd eurót szán az Opel támogatására, emellett egymilliárdos költségcsökkentést tervez európai leányvállalatánál, azonban úgy látszik, mindez nem elég. Forster ugyanis hozzátette, hogy az Opel 2014–2015-re vissza tudná fizetni az esetleges állami támogatást.

Magabiztosabban tervezhetné a jövőt az Opel, ha nem folytatódna a kereslet esése. Emiatt aztán a csütörtöktől nyitó genfi autószalonon sem az új modellek és a tanulmányautók lesznek a szakmai látogatók érdeklődésének középpontjában, hanem a túlélés érdekében létrehozott költségcsökkentési stratégiák. Az már biztos, hogy még a legnagyobb csoportok is visszafogják a kutatás-fejlesztésre fordítható keretet, ez viszont további szakmai együttműködéseket tesz halaszthatatlanná. DK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.