Óriási botrány: tizenhét éve engedély nélkül repült egy budapesti járatot is üzemeltető légitársaság pilótája – még ki is nevezték, „mintha egy gyerekorvos végezne agyműtéteket!”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Air Canada közlése szerint a pilótát azonnal eltiltották a szolgálattól, amint kiderült, hogy a dokumentumai nem megfelelők. A légitársaság azt is hangsúlyozta, hogy önként jelentette az ügyet a kanadai közlekedési hatóságnak, a Transport Canadának.

Az Air Canada beismerte a tévedést
A társaság szerint az utasok biztonsága nem forgott veszélyben, mivel minden pilótának félévente alkalmassági és kompetenciavizsgálaton kell részt vennie. Az Air Canada azt is közölte, hogy az érintett pilóta rendelkezett érvényes kereskedelmi pilótaengedéllyel, és megfelelő képzést kapott, de a BBC szerint nem volt meg az a légitársasági pilótaengedélye, amely a kanadai szabályok szerint kapitányi beosztáshoz szükséges.
Nick Milinovich, a Peel regionális rendőrség helyettes vezetője ismertette, hogy Wall 27 éven át dolgozott az Air Canadánál: karrierjét 1998-ban kezdte a légitársaságnál. A hatóságok szerint 2009 óta tüntethette fel hamisan a képesítéseit, amikor kapitányi, vagyis parancsnoki beosztásba került. Ehhez a pozícióhoz Kanadában légitársasági pilótaengedélyre van szükség, amelynek megszerzéséhez többek között írásbeli vizsgákat is teljesíteni kell. Milinovich az eset súlyát azzal érzékeltette, hogy szerinte ez ahhoz hasonlítható,
mintha egy háziorvosi engedéllyel rendelkező orvos agyműtéteket végezne a rendelőjében.
A rendőrség szerint Wall az elmúlt 17 évben több Boeing-típust is vezetett, összesen 900 belföldi és nemzetközi járaton repült, és több millió dollárnyi fizetést keresett meg úgy, hogy a vádak szerint nem rendelkezett a szükséges kapitányi képesítéssel.
Kifutópályáról egyenesen a büntetőeljárásba
Az állítólagos csalás tavaly derült ki egy rutinszerű ellenőrzésen, amikor ellentmondásokat találtak a pilóta engedélyének dokumentációjában. Ezután a Transport Canada vizsgálatot indított, majd a Torontó körzetében működő Peel regionális rendőrség büntetőeljárást kezdeményezett. A nyomozás részeként házkutatást tartottak, és megvizsgálták az engedélyt, amelyről
a rendőrség szerint kiderült, hogy hamisított.
Wallt június 1-jén hét vádpontban vádolták meg, köztük csalással, okirat-hamisítással és hamis jelzés birtoklásával. Az Air Canada közölte, hogy rendkívül komolyan veszi az ügyet, és belső ellenőrzést végzett a pilótái körében. A társaság szerint más megfelelési problémát nem találtak. Arra a kérdésre, hogyan maradhatott éveken át észrevétlen az állítólagos csalás, Milinovich azt mondta: az elkövetők idővel nagyon jóvá válhatnak a megtévesztésben. Hozzátette, nem ritka, hogy egy csalás hosszú éveken át folytatódik, de végül utoléri az érintettet.
Az Air Canada újra megfordul Budapesten
Az Air Canada június 6-án újraindította szezonális közvetlen járatát Budapest és Toronto között, így közel tíz év után ismét közvetlen légi összeköttetés van Magyarország és Kanada legnagyobb városa között. A járat október 24-ig heti négy alkalommal közlekedik Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépekkel, amelyek business, prémium economy és economy osztályt is kínálnak. A lépés nemcsak az utasoknak jelent könnyebbséget, hanem a magyar turizmusnak és üzleti kapcsolatoknak is lendületet adhat, különösen az észak-amerikai, magasabb költésű vendégkör visszatérése miatt.






