A Nemzeti Érdemrend a Becsületrend mellett az adható legmagasabb francia állami elismerés, egyfajta lovagrend, melyet Charles de Gaulle tábornok francia köztársasági elnök alapított 1963. december 3-án. A rendbe történő felvétellel ismerik el a katonáknak, illetve polgári személyeknek a francia nemzet szolgálatában tett „megkülönböztetett érdemeit”. Külföldiek számára is adományozható. Öt fokozata van: lovag, tiszt, parancsnok rangok valamint a főtiszt és a nagykereszt méltóság.
Gál Péterné a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Külkereskedelmi szakán szerzett közgazdászdiplomát. Több mint 30 éves gyógyszeripari és vezetői pályafutását folyamatos sikerek övezik. Nemzetközi karrierjének jelentős állomásaként tartja számon az 1992-től a francia-német tulajdonú Aventis és elődvállalatai (Roussel Uclaf, Hoechst Marion Roussel) magyarországi ügyvezető igazgatói posztján szerzett tapasztalatait. Irányítása alatt az Aventis magyarországi vállalata a hazai gyógyszerpiac meghatározó szereplőjévé vált. 2006 óta a legnagyobb francia magánkézben lévő gyógyszergyár, a Servier többségi tulajdonában lévő Egis Nyrt. vezérigazgatója. Öt évet élt Franciaországban. Felsőfokon beszél angolul és franciául.