BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lelkesednek a rendszer átalakításáért a kórházigazgatók

A mostaninál 2,7 évvel élhetnének tovább a fővárosiak az ismét napirendre került kórházi integrációtól. A 12 intézmény beszolgáltatta a kért adatokat, a modell kidolgozásáért 366 milliót kap egy konzorcium.

Tizenöt éven belül a jelenleginél 2,7 évvel tovább élhetnek a budapestiek, legalább is ennyivel nőhetne a születéskor várható élettartam, ha átalakítják a fővárosi kórházrendszert. Egyebek mellett ez olvasható a Budapesti Egészségügyi Modellről szóló most elkészült, az MR1-Kossuth Rádió birtokába jutott koncepcióban. Az átalakítás fő kezdeményezője Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes volt, és végül hosszas viták után a Fővárosi Közgyűlés felhatalmazást adott a tervek elkészítésére.

Az anyag szerint a jelenlegi rendszer hosszabb távon pénzügyileg nem fenntartható, csak a kórházi épületek felújítására 40 milliárd forintot kellene fordítani, emellett a 12 fővárosi kórház fele adósságokat halmozott fel. Sok kórház alacsonyabb ágyszámmal is tudna működni, de egyik sem érdekelt a kapacitások csökkentésében. Az intézmények inkább versengenek egymással az együttműködés helyett, hiányzik a stratégiai irányítás, a gazdálkodás összehangolása. A mostani helyzetelemzés alapján készített konkrét átalakítási javaslatok május végére készülnek el, ezután hozhatja meg a Fővárosi Közgyűlés a végső döntést. A modell kidolgozásáért a főváros 366 millió forintot fizet egy konzorciumnak.

Korábban a VGO-n is beszámoltunk arról, hogy bő egy éve készül a főpolgármester-helyettes a fővárosi egészségügyi intézmények integrációjára, beleértve a minisztériumi fennhatóság alatt működő Semmelweis Egyetemet (SE) is. Ám az SE számára nem kedvező ez a "házasság". A fővároshoz tartozó 12 kórház sem lelkesedik. Azért sem, mert néhány feladatot már évek óta közösen lát el az önkormányzat közbeszerzési hivatala, ám ettől nem lett olcsóbb az ellátás. E feladatok között van például a kórházak gyógyszerbeszerzése, amitől megtakarítást reméltek, eredménytelenül. Közösen látnak el továbbá különféle kisegítő tevékenységeket is.

Horváth Csaba korábban lapunknak úgy nyilatkozott: bizonyos tevékenységek központosítása költséghatékony lehet, ám arról nincs szó, hogy sértenék a kórházak szakmai önállóságát. Úgy tudjuk, hogy a közgyűlés januárban arra kérte föl az intézmények vezetőit, hogy készítsenek teljes körű felmérést az ingó és ingatlan vagyonukról, a létszámról, az összes, az intézményben folyó tevékenységről. Ez kemény munkát adott az amúgy létszámhiánnyal küszködő kórházaknak, de február végéig leadták a kért adatokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.