BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak ellenőrzéssel jár vissza az áfa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jogvesztő határidőt szabott a kormány a visszaigénylésekre

Önellenőrzés benyújtásával kérhetik vissza a vállalkozások azt az áfát, amelynek a levonását a 2005. december 31-ig hatályos, ám az Európai Bíróság által ez év április 23-án visszamenőlegesen is felülbírált magyar jogszabályok nem tették lehetővé.

Bár a Világgazdaságnak megszólaló szakemberek szerint nem valószínű, hogy az áfát visszaigénylő cégeknél valójában sor kerülne helyszíni vizsgálatokra, a jogszabályok szerint erre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak minden lehetősége megvan.

A T. Ház hétfőn, az adócsomag keretében fogadta el az áfa visszatérítéséről szóló passzusokat, ezek szerint az állam az alapkamat mértékével fejeli meg a korábban levonni nem engedett összeget, a kérelem benyújtására azonban csak 180 nap áll a vállalkozások rendelkezésére.

E két kitétel a szakértők szerint aggályos, hiszen a költségvetés javára szolgáló „könnyítéseknek” nincs valós jogi alapjuk.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.