Cégvilág

Ingyen Viagra munkanélkülieknek, akár egy évig - Új akció a Pfizertől

A Pfizer gyógyszergyár ma új programot hirdet. Ennek keretében a munkahelyüket és ezáltal egészségbiztosításukat is elveszítő amerikaiak ingyenesen juthatnak a cég termékeihez, például a Lipitorhoz vagy a Viagrához, akár egy évig.

A programban azok vehetnek részt, akik január elsejét követően veszítették el állásukat, és legalább három hónapig szedték az adott gyógyszert. A Pfizer vényköteles készítményeinek 70 százalékát vonja be az akcióba, ezeket térítésmentesen kapják meg a munkanélkülivé vált amerikaiak, függetlenül a korábbi keresetük nagyságától – tudósít az AP.

"Mára mindenkinek egyik szomszédja vagy legalább egy rokona elveszített állását és egészségbiztosítását. A helyzet fájdalmas, a Pfizer célja, hogy segítsen átlendülni ezen a ponton" – indokolta a döntést a cég európai részlegének vezetője, a projekt fő támogatója. New yorki székhelyű cég leszögezte: nem tudják, mekkora költséggel jár majd a gyógyszerprogram és nem határoznak meg plafont ezen a téren.

A jelentkezőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy anyagi nehézségekkel küzdenek és ezt a munkanélküliséget igazoló rózsaszín nyomtatvánnyal (pink slip) vagy más, azzal egyenértékű dokumentummal kell alátámasztaniuk. A Pfizer vényköteles gyógyszereit egy évig vagy a biztosítottság visszanyeréséig kaphatják ingyen a feltételeknek megfelelő rászorulók.

Az elmúlt időszakban a gyógyszergyárak – így a Pfizer is – áremeléssel igyekezett kompenzálni a válság hatásait. A projektben szerepelnek a cég fejőstehén márkái is, így a koleszterinszintet csökkentő Lipitor vagy a potencianövelő Viagra.

Egészségbiztosítás viagra Pfizer gyógyszerár vényköteles válság ingyen gyógyszer
Kapcsolódó cikkek