Cégvilág

Rossz hírért útilapu - Botrány a Motorolánál

Paul Liska a Motorola pénzügyi igazgatójaként dolgozott egészen addig, amíg egy prezentációban nem számolt be a vállalat pénzügyi nehézségeiről. Elmondása szerint másnap már nem vehetett részt az igazgatótanácsi ülésen, majd elbocsátották. Liska az ügy kapcsán beperelte Motorolát.

A munkaügy per tovább fokozza a milliárd dolláros veszteségekkel küzdő mobilcég gondjait. A Motorola üzleti titokra hivatkozva megakadályozta, hogy a Liska szerint az elbocsátását okozó prezentációt teljes egészében bemutassák. A Motorola szerint a pénzügyi igazgató alkalmatlannak bizonyult, Liska viszont azt állítja: azért távolították el, mert felhívta a figyelmet a gondokra – jelenti az AP.

Az előadás nyilvánosságra hozott részeiből kiderül: Liska közölte, hogy a Motorola mobiltelefonokat gyártó egysége nem teljesítette az eladási célokat az elmúlt hónapban, a jelenlegi évre vonatkozó terv pedig túl optimista. A pénzügyi igazgató azt is szóvá tette, hogy a vállalat nem rendelkezik a 2010-es évre vonatkozó eredménycélokkal. Liska zárásképpen leszögezte, hogy az igazgatótanács minden nap olyan döntéseket hoz, amelyek megmásítása egyre költségesebb lesz.

Liska nem igen kapott visszajelzést a prezentációjával kapcsolatban, másnap azonban a Motorola vezető jogtanácsosa megkérte, hogy ne vegyen részt az igazgatótanács ülésén – tizenegy hónapos céges pályafutása során most először zárták ki az ülésről.

A pénzügyi igazgató állítása szerint csak a kötelességét teljesített, amikor vészjelzéseket adott a Motorola vezetésének, mire az eltávolította. Liska és a cég azóta harcban áll, a Motorola többek között azzal vádolja volt menedzserét, hogy értékes dokumentumokat semmisített meg laptopján. Liska viszont azt állítja, magántermészetű anyagokról volt szó, a cég pedig nyomozókat fogadott, akik barátait és rokonait is megfigyelték. A hírügynökség által megkérdezett szakértő szerint ugyanakkor egyik félnek sem érdeke a pereskedés, ezért várhatóan három-hat hónapon belül megegyezés születik.

motorola mobiltelefon eredmény igazgatótanács laptop pénzügyi igazgató
Kapcsolódó cikkek