„Az értékskanzen sem jó”

- Tekintélyes, 972 millió forintos mérleg szerinti nyereséget ért el 2008-ban a Magyar Rádió (MR). Milyen folyamatok állnak az eredmény mögött?

- Egyrészt a 2007-ben indított létszámcsökkentési program pozitív hatása (több ütemben mintegy 350 fővel csökkent a rádió létszáma – a szerk.). Igaz, még a tavalyi évet is terhelte az elbocsátások okozta pluszköltség, ám már nem olyan mértékben, mint a megelőző esztendőt. Másrészt továbbra is szigorú költségtakarékosság jellemzi a gazdálkodásunkat. Harmadrészt pedig tekintélyes folyó és beruházási költség maradt el annak következtében, hogy nem az MR nyerte a digitális rádióműsor-szóró hálózat üzemeltetésére kiírt pályázatot. A mérleg szerinti eredmény szempontjából értelemszerűen csak az előbbi számít.

- És a bevételek?

- A bevételeink jól alakultak tavaly, igaz, a pénzügyi válság az utolsó két hónapban már érezhető volt; éppen abban az időszakban, amely – a reklámpiac szezona-litása miatt – kiemelkedő szokott lenni. Mindezzel együtt minden idők legjobb eredményét értük el.

- Ez jó vagy rossz? Pontosabban fogalmazva: cél egy közmédiumnál a nyereség?

- A közmédia finanszírozásába egy alapvető paradoxon van beépítve. A finanszírozás nem normatív, évről évre decemberben, a költségvetési törvényben derül csak ki, hogy mekkora támogatás jut a következő évre, ráadásul ez a pénz kizárólag a folyó kiadásokat hivatott fedezni. Az éven túli, például a fejlesztésekre jutó kiadások viszont semmilyen módon nem szerepelnek ebben a rendszerben. Ebből következően magunknak kell kitermelni a fejlesztések, beruházások fedezetét.

- Ez azért elég kockázatosnak tűnik…

- Nem vagyok a híve annak, ami az állami vállalatoknál idehaza folyik. Hogy mindenki csak panaszkodik, hogy mennyire szörnyű a helyzet, hogy mennyire keveset ad az állam, hogy így nem lehet működni. Azt gondolom, hogy ha egy vezető úgy látja, hogy az adott költségvetési támogatásból nem lehet költséghatékonyan, gazdaságosan működtetni a vállalatot, akkor nem kell elfogadni a megbízást. Ami minket illet, a rádió elnöke komoly jogosítványokkal rendelkezik, és azt gondolom, azzal nem lehet engem vádolni, hogy ne éltem volna ezekkel a jogosítványokkal.

- Az MR ingatlan vagyonának jókora része hever parlagon. Kétmilliárd forintnyi ingatlan áll üresen, és a központi telephely is jócskán túlméretezett…

- Ez az egyik probléma, amelynek megoldásához nem elegendők a jogosítványaim. Ingatlan elidegenítéséhez ugyanis a kuratórium elnökségének hozzájárulása szükséges. A politikai szereplők körében, a politikai szereplők által kinevezett testületekben viszont atavisztikus kép él a vagyonról, amelyben az ingatlannak központi szerepe van. Ha nincs ingatlan, nincs vagyon, ha van ingatlan, van vagyon – ez él a fejekben.

- Ha önön múlna, mi történne a felesleges ingatlanokkal?

- Nem vagyunk ingatlanvállalkozás, sem szakértelmünk, sem lehetőségünk nincs a létesítmények hasznosítására, ebből következik, hogy a felesleges ingatlanokat el kellene adni. A félreértés elkerülése végett: az eladásból befolyó bevételekre most nem lenne szükségünk, hacsak nem bővül a jelenlegi tevékenységünk jelentősen. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az ingatlanok jelen állapotukban csak viszik a pénzt, költeni kell az őrzésükre, az állagmegóvásra stb.

- Konfliktus van ön és a rádió kuratóriuma között annak a 3,2 milliárd forintos hitelkeretnek a kapcsán is, amelyet a digitális pályázathoz vett fel az MR. A kuratórium szerint nincs szükség rá, ön viszont nem szeretne lemondani róla.

- A hitelkeret-szerződést nyílt közbeszerzési pályázat eredményeképpen, a kuratórium elnökségének felhatalmazása alapján kötöttük meg. A kuratóriumnak nincs joga ezt a felhatalmazást utólag visszavonni. Arról nem beszélve, hogy a hitelkeret-szerződés felmondásának közgazdasági szempontból sem lenne semmi értelme. Tény, hogy pillanatnyilag nincs szükségünk a keretre, ám nem lehet tudni, mit hoz a közeljövő. Az elmúlt időszakban hallani lehetett arról, hogy a kormány megnyirbálná a közmédia finanszírozását, 3 milliárdos elvonásról járt a szóbeszéd. Utóbbi számot alapul véve, és feltételezve, hogy a forrásokat a műsor-szolgáltatási alapból való részesedés arányában csökkentenék, az MR évi 820 millió forinttal kevesebb támogatásból gazdálkodhatna. Ezt újabb létszámcsökkentéssel lehetne csak kitermelni, ami viszont egyszeri nagy kiadással járna. Ha erre a célra akkor vennénk fel hitelt, csak nehezebben és drágábban tudnánk pénzhez jutni. Az e témában folyó jogi eljárás fontos új híre, hogy a Fővárosi Bíróság ideiglenes intézkedésként felfüggesztette a kuratóriumi elnökség döntésének végrehajtását a jogerős bírósági ítéletig. Vagyis most már papírom van róla, hogy nem jogellenes, amit tettem.

- Rendben, de az azért nem tagadható, hogy a hitelkeret is pénzbe kerül…

- Évi 14 millió forintot fizetünk a rendelkezésre tartásért. Körülbelül ennyit költünk évről évre takarítószerekre.

- Váltsunk témát: a közszolgálatiság és a piaci igények összeegyeztethetősége kurrens téma mostanában.

- Ez örök dilemma, külföldön is. Ha valami túl sikeres, akkor egy idő után joggal lehet feltenni a kérdést, hogy ha a piacon is megállja a helyét, akkor miért az állam finanszírozza. Másfelől ha egyfajta értékskanzen a közmédia, ha csak a piaci kudarcok orvoslására tartjuk fent, akkor egyrészt erősen megkérdőjelezhető, hogy miért költünk rá ennyi közpénzt. Másrészt fennáll a veszélye annak, hogy a közmédia szerepe az értelmiségnek vagy az értelmiség bizonyos elit csoportjainak a kulturális és egzisztenciális szükséglet-kielégítésére korlátozódik.

- Hogy nyilvánul meg ez a dilemma a rádiónál?

- Egyik oldalról sikeresen törekszünk arra, hogy a hallgatottságunk növekedjen, de legalább ne süllyedjen, valamint hogy az öszszetétele javuljon az aktív korosztály javára, ugyanakkor mi nem a fogyasztót, hanem az állampolgárt kívánjuk megszólítani.

- A jelek szerint azonban az arany középutat mindenki másként értelmezi… A médiahatóság tavaly olyan határozatot hozott, amely szerint az MR2-Petőfi Rádió műsorszolgáltatása – a túl magas zenei arány miatt – nem felel meg a közszolgálatiságnak. A Fővárosi Bíróság nemrég, június közepén önöknek adott igazat.

- Mi végig azt kértük, hogy az ORTT nevezze meg a paragrafust, amelyet megsértettünk. Végül eleget tettek a kérésünknek, ám a hivatkozott paragrafus a közszolgálati rádió egészére nevesíti az elvárásokat, és nem az egyes adók szintjén. Az mindenesetre örömteli meglepetésként ért minket, hogy a bíróság minden lényeges kérdésben nekünk adott igazat.

- A kereskedelmi rádiók éppen a novemberben felszabaduló két országos frekvencia körül vívják a maguk küzdelmeit. Az ORTT még nem írta ki a pályázatot, azt azonban tudni lehet, hogy a koncessziós díj jelentősen nőne, és hogy az új összeget a rádiók sokallják.

- Valóban, de én rögtön kérdezem is: mennyit fizetnek most? Évi 200 millió forintot, havi bő 16 milliót. És ha ez a háromszorosára-négyszeresére nő, akkor mi van? Ha sokallják, nem kell pályázni. Ez a piaci logika. Ha ez nagyon drága, akkor venni kell máshol egy sokkal olcsóbbat. Mi anno bejelentkeztünk a Sláger Rádió frekvenciájára. Mennyit kellene érte fizetni, 600 millió forintot? Ha lenne rá jogi lehetőség, mi, esküszöm, megvennénk. Az a plusz 2 millió ember, akiket mi jelenleg nem tudunk elérni FM-frekvencián, nekünk sok pénzt megérne. Hogy havi 40-50 millió forintot ne tudna kitermelni egy országos kereskedelmi rádió a frekvenciadíjra, azt nem tudom elképzelni.

- A számok állnak annak a diskurzusnak is a középpontjában, amely az ön javadalmazása körül alakult ki.

- A 2007-es és a 2008-as év után összességében bruttó több tízmillió forintos teljesítményarányos prémium járna önnek. A kuratórium megtagadta a pénz kifizetését.

- Én azt gondolom, hogy elképesztő demagógia és elképesztő álszent képmutatás zajlik ma Magyarországon, ami az állami vállalatokat illeti. Egyrészt a közvélemény szeretné elhinni azt, hogy a nagy állami cégek vezetői akkora javadalmazást kapnak, mint amekkorát papíron kimutatnak. Másrészt azt teljességgel rendben lévőnek találják, ha valaki egy viszonylag elfogadott nagyságrendű fix fizetésért nem csinál semmit, csődbe viszi a céget, folyamatosan veszteséget termel, és újabb és újabb állami milliárdokat kér a költségvetésből. A közvéleménynek fel kell fognia azt, hogy hatékony cégmenedzselést anyagi ösztönzés nélkül nem lehet elvárni. Azt, hogy a jelenlegi rendszer társadalmi költsége számottevően magasabb.

- Igen, de a jelenlegi helyzetben, amikor válság van, amikor spórolás folyik az állami szférában, egy ilyen összegű prémium nehezen elfogadható a társadalom számára.

- Én a kezdetektől fogva azt mondtam a kuratórium elnökségének, hogy ha ők nem akarják az eredményhez kötött díjat kifizetni, akkor módosítsuk a szerződést közös megegyezéssel. Ha sok, akkor mondják meg, hogy mennyi volna a „nem sok”, de erre nem álltak elő értékelhető javaslattal. Én több körben is jelentős engedményt tettem. A végén már a lehetséges díj körülbelül 70 százalékáról lemondtam volna, ám az elnökség azóta sem hajlandó közös megegyezéssel szerződést módosítani, és a teljes összeget sem kívánja folyósítani. Én, az előbb említett társadalmi költségek miatt, személy szerint kifejezetten károsnak tartanám, ha a bíróság arra jutna, hogy nem lehet a közmédia vezetőivel eredményre ösztönző megbízási szerződést kötni.