BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Épülnek még bankfiókok

Elmaradt a fiókbezárási hullám, újra növelhetik értékesítési pontjaik számát a hazai bankok

Korábbi terveiket racionalizálták a bankok, de az idén is sorra nyílnak az értékesítési pontok.

A vártnál szerényebb mértékben szabták át magyarországi fiókhálózataik fejlesztési terveit a hitelintézetek. Igaz, a korábbi évekre jellemző óriási nyitási láz csillapodott, és találni olyan bankot is a piacon, amely a korábbi terveivel ellentétben több mint 70 új egység nyitását halasztja el, ám a legtöbb hitelintézet legkevesebb három-négy, de akad olyan is amelyik több tíz új értékesítési pont nyitását tervezi 2009-ben.

Nem jellemző a tömeges fiókbezárás, sőt, a Világgazdaság által megkérdezett bankok tájékoztatása szerint az egy-két megszüntetett egységet is általában ugyanabban a városban, csak frekventáltabb helyen újra megnyitják. A legnagyobb hazai fiókhálózatot üzemeltető OTP Bank szerint például akkor zárnak be értékesítési egységet, ha azt új vagy felújított fiók váltja ki. A hitelintézet jelenleg 403 értékesítési pontot működtet az országban, az idén eddig két újat nyitott, s további kettő átadása várható.

Egy-egy új fiók indítása több tízmillió forintba kerül, nemritkán százmilliós nagyságrendű a beruházás. A fenntartásuk ráadásul a bank költségvetésében az egyik legnagyobb tétel, ám még mindig a bankfiók az értékesítés és az ügyfelekkel történő kapcsolattartás legfontosabb platformja. Ez pedig arra készteti a hitelintézeteket, hogy csak alapos megfontolást követően adják fel hálózataik bővítésére vonatkozó terveiket.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.