Cégvilág

Nálunk már láthatja a legújabb Astrát - Galéria!

Etyeken tartják ezekben a napokban a környező országok újságírói számára a negyedik generációs Opel Astra statikus bemutatóját.

Ez azt jelenti, hogy éppúgy nem lehet vezetni az autót, mint azokat a példányokat sem lehet majd, amelyekkel az őszi frankfurti autószalonon debütál a modell. A bemutató arra viszont kétségtelenül jó, hogy Frankfurtig is csigázza a nagyközönség érdeklődését.

Az Opel tervezői szebbnél-szebb autókat alkotnak. A vonzó Insignia és a még tetszetősebb Insignia kombi, a Sports Tourer után itt az új Astra, amely szintén remekül néz ki. Az újdonság megőrizte elődei jellegét, a sikeres Astra-karaktert, mégis lágyabb, elegánsabb vonalakat kapott. És sokkal izgalmasabb, lendületesebb, igazán 21. századi lett a karosszéria.

Nem is véletlen, hiszen a negyedik generációs Astra vonalait ugyanaz a Mark Adams vezette csapat rajzolta, mint az Év Autójának megválasztott Insigniáét. Így tehát, hogy az ősszel debütáló legújabb Astra sokban hasonlít a Vectrát leváltó középkategóriás modellre.

A GM új padlólemezére, a Deltára épülő 4,4 méter hosszú kocsi tengelytávja 7 centiméterrel haladja meg a jelenleg futó elődmodellét, és a nyomtáv is szélesebb lett. Ennélfogva még tágasabb és jobb útfekvésű kocsival ismerkedhetünk meg az őszi Frankfurti Autószalont követően.

Ugyanakkor nem csak néhány vonalát kapta az Insigniától az újdonság, hanem néhány jövőbemutató berendezését is. Ezek között szerepel az úgynevezett Adaptive Forward Lighting, vagyis az intelligens kanyarfényszóró, illetve az Opel Eye kamera rendszer, ami felismeri a közlekedési táblákat és sávelhagyás esetén figyelmezteti a vezetőt.

Ugyancsak rendelhető lesz a kocsihoz az elektronikus szabályzású futómű, a FlexRide-rendszer is, amelynél a vezetési stílushoz illeszthető és normál, sport vagy túra módba kapcsolható a felfüggesztés.

Amint az a márkánál már bevált, a jelenlegi Astra gyártásával nem hagy fel az Opel, és Astra Classic néven forgalmazza a jövőben.


[enews_gallery id='349567']

Insignia Astra Frankfurt GM Opel Vectra
Kapcsolódó cikkek