Náunk miért drágul az áram, ha mindenhol csökken az ár?
Az európai áramtőzsdéken a kötésárak 30-40 százalékkal maradnak el a válság előtti szinttől. Itthon is recesszió van, az év első öt hónapjában a villamos energia iránti hazai kereslet 7 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak. Az erőművek alacsony kihasználtsággal termelnek, árambőség van a piacon.
Megváltozott a világ: termékoldalról ma már minden adott (lenne) ahhoz, hogy valódi verseny alakuljon ki a fogyasztókért. Az ipari fogyasztói piacon ennek vannak is jelei, de mintha a lakossági (egyetemes szolgáltatói) piacot teljesen elkerülte volna a liberalizáció. Nem jelent meg új versenyző, a meglévő szolgáltatóknak gyakorlatilag fennmaradt a területi monopóliumuk, nem léptek be egymás területeire.
Az állami szabályozók sem ösztönözték a kialakult helyzet megváltozását. Másfél évvel a villamosenergia-piac teljes liberalizációját követően még mindig rendelet határozza meg, hogy a „piaci alapú villamosenergia-beszerzés országos átlagos összehasonlító áraként 15,6 Ft/kWh-t kell alapul venni”. Az 1,9 Ft/kWh-ban maximált hatósági árrés, a szolgáltatókat terhelő adminisztratív kötelezettségek (pl. a számlatartozással rendelkezők kikapcsolásának korlátozása vagy a minden kistérségben kötelezően fenntartandó ügyfélszolgálati irodák) sem teszik vonzóvá a lakossági piacot új belépők számára.
Mit tesznek a szolgáltatók ebben a helyzetben? Mivel a piaci és szabályozói környezet nem ösztönzi őket arra, hogy a rendeletben elismert „piaci” árnál olcsóbb forrásokat keressenek, a stabil ellátást részesítik előnyben. Így az áram-nagykereskedő MVM-mel éves megállapodásokat kötnek, és ezzel gyakorlatilag „bebetonozzák” a rendelet árait. Pedig a 15,6 forintos ár, amely tavaly ősszel még kifejezetten nyomottnak tűnt, mára egyáltalán nem az. Az MVM által tartott márciusi és júniusi negyedéves áramaukciókon egyetlen termék kötési ára sem érte el ezt a szintet.
