BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szaktárca is kész a változtatásra

Meg kell határozni, mi, illetve milyen minőségű gyógyítás jár a betegeknek a tb-járulék fejében.

Ezt ajánlja az ÁSZ a szaktárcának 22 magánszolgáltatásban működő kórházban végzett vizsgálata alapján. Kiderült: a három év alatt megtízszereződött befektetői kör spórol a szakorvosokon, vagy térítési díjat kér a betegtől. Ugyanis az ő kiadásait sem fedezi a tb-től kapott apanázs.

Ennek ellenére sem vonzó az ágazat, mert nincs tőkemegtérülés. Ősszel kerül a parlament elé a minisztérium törvényjavaslata.

A számvevők törvényi szintű szabályozást sürgetnek, amelyben meg kellene határozni a magántőke és a magánvállalkozások szerepét, s hogy a szektorsemlegesség figyelembevételével milyen gyógyítási területen kaphatnak teret.

A biztosítási alapcsomag részletes tartalmának kidolgozását indokolja, hogy például az egyik krónikus betegeket ápoló kórháznál a közfinanszírozott ágyak kilencven százalékáért térítési díjat szednek a tulajdonos önkormányzat egyetértésével.

Ez azért lehetséges, mert nem szabályozott, mi és milyen színvonalon jár a betegnek, s azt milyen eszközökkel és személyzettel kell nyújtani. Ráadásul az önkormányzatok sem kérik számon a működtetőtől az ellátás szakmai színvonalát – mondta Winter Zsuzsa.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.