Cégvilág

Kis zökkenő Szőregen?

Meglesz a biztonsági gázkészlet a határidőre – ígéri az összes érintett, az MMBF és az EMFESZ

Műszaki problémák – a kompresszorok és a vezetékek hibái – lassítják a szőregi biztonsági gáztároló létrehozását – értesült a Világgazdaság. A létesítménybe a tárolótendert megnyert EMFESZ Kft.-nek a korábbi hírek szerint augusztus 15-én meg kellene kezdenie a 700 millió köbméter gáz betöltését, de szakmai körökben úgy vélik, hogy ezzel mintegy két hónapot várnia kell. Az év végére a törvény szerint (a már betárolt mennyiséggel együtt) rendelkezésre kellene állnia az 1,2 milliárd köbméter stratégiai tartaléknak.

A tároló létrehozásáért, fenntartásáért és magáért a tárolásért a Mol Nyrt. többségi tulajdonában lévő MMBF Zrt. felel. Megbízott vezérigazgatója, Novák Bence érdeklődésünkre hangsúlyozta, hogy a tárolóprojekt fővállalkozójától, azaz a Moltól kapott információk alapján a stratégiai földgáztároló föld alatti és felszíni létesítményeinek a kialakítása megfelelően halad. A munka a tervek szerint augusztusban meg is kezdődhet. Ennek alapján nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a tárolási kapacitást lekötő Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) számára 2009. december 31-ig létrehozható az 1,2 milliárd köbméter biztonsági készlet.

Közlését megerősítve Somlyai Dóra, a Mol Nyrt. szóvivőve rámutatott, hogy a december 31-i határidőtől visszafelé célszerű kalkulálni, hogy mikor kell elkezdeni a betárolást. Eszerint körülbelül kilencven nap elég lesz rá. A műszaki problémákról annyit mondott, hogy a próbaüzem éppen ezek kiszűrését szolgálja.

Mindketten cáfolták a hírt, hogy felmerült volna a tárolóban lévő, úgynevezett párnagáz átminősítése biztonsági készletnek. „Ilyesmi nem jöhet szóba, hiszen a párnagáz a technológia része, és a tárolói működtetéshez megfelelő üzemszerű nyomás fenntartásához szükséges” – szögezte le az MMBF megbízott vezérigazgatója.

„Az MSZKSZ vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint 2009. augusztus 31-én kezdhetjük meg a betárolást, tehát ezt tekintjük hivatalos időpontnak a korábban ismert augusztus 15. helyett” – válaszolt lapunknak Gallyas Igor, az EMFESZ Kft. kommunikációs tanácsadója. A hosszú távú importszerződéssel ideiglenesen nem rendelkező kft. szállítási képességére vonatkozó kérdésre kijelentette, hogy az EMFESZ szerződéses kötelezettségeinek megfele-
lően fog teljesíteni.

Ellátási zavar esetére

A 2006. április elsejétől hatályos törvény alapján az MSZKSZ-nek legkésőbb 2010-re legalább 1,2 milliárd köbméter mobilgáz-biztonsági készlettel kell rendelkeznie.

A szövetség tendert írt ki a tároló létesítésére, amelyet 2006. november végén a Mol nyert meg, mellette az E.On Földgáz Storage is pályázott a mintegy 250 milliárd forintos feladatra.

A Mol 2007. január 3-án 62 százalékot vett a stratégiai tárolásra létrehozott MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt.-ben, mai nevén MMBF Földgáztároló Zrt.-ben.

A szövetség tendert írt ki a tároló létesítésére, amelyet 2006. november végén a Mol nyert meg, mellette az E.On Földgáz Storage is pályázott a mintegy 250 milliárd forintos feladatra.

A Mol 2007. január 3-án 62 százalékot vett a stratégiai tárolásra létrehozott MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt.-ben, mai nevén MMBF Földgáztároló Zrt.-ben. A szőregi létesítmény Az új gáztárolót az addig aktív Szőreg 1 mezőn ala-kították ki.

A beruházás révén ellátási nehézségek esetén a stratégiai tárolóból napi 20 millió köbméter gáz vezető ki, legalább 45 egymást követő napon át.

Honlapja szerint az MMBF Zrt. 2010-től 1,9 milliárd köbméteres mobil kapacitást alakít ki, amely napi mintegy 25 millióköbméteres csúcskapacitású tárolóként funkcionálni.

Elsősorban az MSZKSZ (1,3 milliárd köbméter), másodsorban kereskedel-mi partnerei (700 millió köbméter) kiszolgálására. -->

emfesz stratégiai tartalék szőreg gázellátás
Kapcsolódó cikkek