Richter-vezér: Nem igaz, hogy sok jó ötlet van, lemaradunk
Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy tévhit, hogy elég sok jó ötlet van, én úgy gondolom, hogy kevés a jó ötlet, és nyilvánvalóan ezen kell változtatni, mert az az ötlet, ami abszolút nem megvalósítható, nem jó ötlet.
A kutatók, fejlesztők jelentős része külföldre ment, vagy külföldről nem jön vissza és jelentős a pénzhiány. Ha nincs megfelelő felszereltség, akkor még az ötletét sem tudja elkezdeni, tehát már azon elkedvetlenedik, ez az egyik része, a másik része pedig az, hogy sajnálatos módon az oktatás színvonala jelentősen romlott, azon belül a természettudományos oktatásnak a színvonala jelentősen romlott.
Olyan alkotóműhelyek szükségesek, ahol olyan szellem van, ami segíti az igazi innovációt. Az elkövetkezendő évtizedekben óriási fejlődés várható a diagnosztika területén, ami azt jelenti, hogy bizonyos betegségekre sokkal célzottabb terápiák lesznek.
Most már kezd Európa és így Magyarország is versenyhátrányba kerülni. Magyarországon változatlanul a gyógyszerkutatásban rejlenek jó lehetőségek, természetesen ide tartozik az informatika is. Az informatika gyorsabban hoz eredményeket, a gyógyszerkutatáshoz nagyon nagy kitartás kell.
Sajnos az európai pályáztatási rendszer Magyarországon, ahol az Európa Uniós rendszert voltunk kénytelenek átvenni, sokszor túlkomplikált és a tehetséges kutatóknak túl sok idejük megy el azzal, hogy pályázzanak, és azon eligazodjanak hisz sajnos ez egy eléggé bürokratikus és rendkívül sok papírmunkát igénylő rendszer.


