Cégvilág

Csak szállítócégből 900 szűnhet meg az év végéig - 80 ezer német munkahely van veszélyben

Ágazati becslések szerint mintegy 900 német szállítócég szűnhet meg az év végéig, és ezzel közel 80 ezer munkahely kerülhet veszélybe Németországban.

A BSL ágazati szövetség ügyvezetője, Karlheinz Schmidt szerint mindenekelőtt azok a kisvállalkozók veszélyeztetettek, akik alvállalkozóként nagy szállítócégeknek dolgoznak, mert a szállításban egyelőre nem látni a keresleti hullámvölgy végét.

A megcsappant kereslet hatásait súlyosbította, hogy az év elején emelkedtek a teherszállítás autópályadíjai.

A WirtschaftsWoche értesülése szerint a német szállítási ágazatban az első félévben a csődkérelmek száma több mint 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idei első félévben 445 cég tűnt el, tavaly egész évben 531 a mintegy 55 ezer speditőrcég közül.

Karlheinz Schmidt szerint az ágazat a második világháború óta legmélyebb válságát éli, a csőd következében eltűnő cégek számát többszörösen meghaladja azon vállalkozásoké, amelyek "csendben" távoznak a piacról, vagyis önként szüntetik meg tevékenységüket.

Wirtschaftswoche Karlheinz Schmidt szállítócég megszűnése
Kapcsolódó cikkek