Cégvilág

Gyenesei: jövőre sem lesz futam a sávolyi Balatonringen!

Gyenesei István szerint messze nem olyan sikertörténet a sávolyi MotoGP-pálya építése, mint amilyennek egyesek láttatni szeretnék.

Október végén kapta meg a kormánygaranciát a sávolyi MotoGP-pálya megépítéséhez szükséges hitelkérelemhez a beruházó spanyol Sedesa: a magyar kormány 15,4 milliárd forintra vállalt kezességet huszonöt évre. A spanyolok cserében azt ígérték, hogy a következő tíz évben világbajnoki futamot rendeznek a Balatonringen, s e mellett más rendezvényeknek is helyet adhat a komplexum.

– Csak épülne már! – jegyezte meg Gyenesei István országgyűlési képviselő, az alapkő letételnél is jelen lévő korábbi önkormányzati miniszter a sonline.hu-nak, aki szerint túl sok kockázati tényező merül fel a beruházás körül. – Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy az ideihez hasonlóan jövőre is elmarad a várva várt első futam – vélekedett.

A független honatya szerint sok nehezen megválaszolható kérdés merül fel a látszólagos sikertörténettel kapcsolatban, melynek eddig nagyobb részt a spanyolok a nyertesei.

– A pálya építését nem saját zsebből finanszírozzák – hívta fel a figyelmet. – Magyar, állami tulajdonú bank pénzéből, a magyar állam garanciája mellett építkeznek. És ne feledjük, a fedezet sem spanyol, hiszen magyar földről és magyar pályáról van szó.

A korábbi miniszter szerint az sem mellékes, hogy az említett 15 milliárd forint valószínűleg nem lesz elegendő a beruházás befejezésére, ezért a garanciát vállaló magyar állam kényszerpályára kerül.

– Újabb milliárdokért kell majd kezeskednie –vélekedett –, hiszen félúton már nem lehet megállni. A gatyánk is rámehet a beruházásra, miközben a spanyolok arányaiban csekély összeget kockáztatnak. Annak persze örülhetünk, hogy a térség, Somogy jól jár, mivel előbb vagy inkább utóbb azért valami elkészül, csak éppen nem a spanyol befektető, hanem a magyar adófizetők pénzéből.

Ami természetesen egyáltalán nem mindegy, hiszen a mai válságos időkben azt a pénzt sokkal inkább iskolára, kórházra vagy valami más, nélkülözhetetlen önkormányzati beruházásra, mondjuk 30-40 somogyi település csatornázására lehetett volna fordítani.

Sávoly Gyenesei István infrastruktúra motop
Kapcsolódó cikkek