Cégvilág

Már a csokoládé sem bírja a válságot

Az édesiparba is begyűrűzött a válság – állítják a szektor ismerői. Bélai Krisztina, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára szerint egyértelműen jelzi ezt, hogy a harmadik negyedévi adatok már visszaesést jeleznek a kiskereskedelmi forgalomban.

A szövetség tapasztalatai alapján a hazai fogyasztók egyre tudatosabbak, így a válság idején is inkább minőségi árut választanak, ám kisebb mennyiségben: átlagosan 8 százalékos a visszaesés a piaci szegmensben. Ami a karácsonyi szezont illeti, az elmúlt években tapasztalt növekedés helyett a főtitkár azt reméli, optimális esetben talán meg tudják ismételni a tavalyi forgalmat.

Az édességipart különösen sújtja, hogy az elmúlt másfél évben a kétszeresére emelkedett az alapanyagköltség majdnem felét kitevő kakaó világpiaci ára. Igaz, a másik fő alapanyag, a cukor az unió intervenció-újraszabályozása nyomán olcsóbb lett – tette hozzá Bélai Krisztina.

„Bennünket is meglepett a csökkenés mértéke, hiszen úgy tartják, a csokoládé válságtűrő termék, ám rosszkor jött a júliusi áfaemelés, és áremelésre kényszerültünk amiatt is, hogy a kakaó világpiaci ára harminc éve nem látott szintre növekedett” – erősítette meg Sánta Sándor, a Bonbonetti csoport vezérigazgatója.

A tartósan magas is érzékenyen érintette a fogyasztást. A boltokba kerülő szaloncukor több mint harmadát előállító Bonbonetti ennek ellenére eddig növekedést tudott elkönyvelni 2009-ben, bár Sánta Sándor szerint az év végi mérleg szempontjából döntő lesz a következő időszak, amikor éves forgalma 40 százalékát értékesíti a cégcsoport.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Magyar Édességgyártók Szövetsége édességgyártó édesipar karácsony csokoládé
Kapcsolódó cikkek