Cégvilág

Megaplázát épített Demján Sándor cége - Fotó!

Átadták a TriGranit fejlesztésében megvalósuló Bonarka City Center beruházás első ütemét, a bevásárló- és szórakoztató-központot Krakkóban pénteken.

A mintegy 500 millió euró beruházással három lépcsőben megvalósuló Bonarka City Center alapkövét két évvel ezelőtt tették le. Az első szakaszban épült szórakoztató- és bevásárlóközpont 330-350 millió euróba került. A második ütemben irodaházakat, a harmadik lépcsőben a lakóparkot építenek a továbbiakban.

Az átadást megelőző nemzetközi sajtótájékoztatón Demján Sándor, a TriGranit elnöke hangsúlyozta, hogy a Bonarka City Center az egyik legnagyobb beruházás Kelet-Európában. A többszintes üzletközpont bruttó 120 ezer négyzetméteréből 91 ezret tesz ki a kiadott terület, amelyből 20 ezret az Auchan cég bérel. A fedett parkolóban 3.500 gépkocsi számára alakítottak ki helyet.

A nagyközönség számára szombaton nyíló üzletközpontban 270 kiskereskedelmi üzlet, 20 mozi terem, és több mint 30 vendéglátó egység működik.

Demján Sándor a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy Európa fejlődésének motorja Kelet-Európa lesz, mert itt a fizikai munka, a termelő iparágak jelen vannak.

A sajtótájékoztatón Jacek Majchrowski, Krakkó polgármestere hangsúlyozta, hogy a város számára fontos a 3.000 munkahely teremtésével járó beruházás azért is, mert egy korábban szennyezett ipari területet tisztított meg a fejlesztő.

A polgármester hangsúlyozta a központ közösségi szerepét is, mert a szórakoztató-központban a fiatalok számára a "U Siemachy" egyházi alapítvány a csellengő gyerekek számára szervez programokat.

A beruházást megvalósító Roland Investment társaság 80 százalékban a TriGranit, 20 százalékban Jacek Engel krakkói üzletember tulajdonában van.

A TriGranit Európa egyik vezető nemzetközi ingatlanbefektetési, fejlesztési és üzemeltetési vállalata, Közép-Kelet-Európa 7 országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. összesen 2 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket, és további 4 milliárd euró értékben tervez továbbiakat a következő években.

megapláza Trigránit Bonarka
Kapcsolódó cikkek