Orangeways: helyi járat Baján
Aláírta Baja önkormányzata és az Orangeways a város közösségi közlekedésének üzemeltetéséhez szükséges közszolgáltatói szerződést – derül ki a társaság közleményéből. A szolgáltatáshoz szükséges 10 darab saját buszt az év végéig folyamatosan szállítja le a társaság a városba, ahol terveik szerint ma még jórészt ellátatlan városrészeket is bevonnak a település közösségi közlekedési életébe, emellett éjszakai járatok indítását is tervezik. „Azt reméljük, hogy a közlekedési szolgáltatás komoly mértékben javul, és rövid idő múltán a város polgárai is visszaigazolják majd, hogy jó döntést hoztunk” – mondta Révfy Zoltán, Baja polgármestere. n VG


