Cégvilág

Az iPhone-mánia okozta a mobilhálózat túlterhelődését Nagy-Britanniában

Az O2 brit mobilszolgáltató elismerte, hogy az elmúlt félévben londoni hálózatában történtek fennakadások az okos telefonok, elsősorban az iPhone használatából következő túlterhelés következtében.

A spanyol Telefonica tulajdonában lévő O2 novemberig az iPhone kizárólagos forgalmazója volt a szigetországban, az okos telefon népszerűsége pedig nehézséget jelentett a cégnek. A szolgáltató közlése szerint az adatforgalom tizennyolcszorosára növekedett az év eleje óta. a túlterhelés miatt egyes londoni ügyfelek nem mindig érték el a szolgáltatásokat – idézi a Reuters a vállalat nyilatkozatát.

Az O2 30 millió fontot fordított a hálózati kapacitások növelésére, ennek keretében 200 új mobil állomást építettek ki. Ronan Dunne vezérigazgató leszögezte: bocsánatot kérnek az esetleges problémákért, de nem mondható, hogy az O2 a fogyasztók nagy részt hagyta volna cserben.

Nem az O2 az egyetlen szolgáltató, amely igyekszik megbirkózni az iPhone jelentette kihívással. Az AT&T New York-i ügyfelei a hétvége folyamán nem vásárolhatták meg az Apple készülékét, a találgatások szerint azért, mert a cég így igyekezett csökkenteni a forgalmat.

Mint arról tegnap beszámoltunk, televízió- és rádióadók, Wi-fi hálózatok és mobilszolgáltatók közösen használják az étert arra, hogy továbbítsák jeleiket. A jelek szerint olyan nagy mértékben, hogy a mobilszolgáltatók már attól tartanak: elfogy a rendelkezésükre álló hullámsáv.

O2 okos telefon Apple Telefonica AT&T iPhone
Kapcsolódó cikkek