Gáztárolásban jók vagyunk
A napokban átadott zsanai beruházás 35 milliárd forintba került. Általa a tárolókapacitása 600 millió köbméterrel, mintegy 2,2 milliárdra, napi kitárolókapacitása pedig 28 millió köbméterre nőtt. Miközben a társaság újabb fejlesztése révén jelentősen nőtt az ország gázellátásának biztonsága, Hans-Peter Floren, az anyacég E.On Gas Storage vezérigazgatója a bővítések régiós dimenziójára is felhívta a figyelmet a zsanai avatóünnepségen. „Amint kiépülnek a Magyarországot Szlovákiával, Horvátországgal és Romániával összekötő vezetékek, az E.On tárolói révén Magyarország térségi gázelosztó központtá válhat” – mutatott rá.
Ez nincs túl messze. A felsorolt összeköttetések egyikét, a napi ötmillió köbméter kapacitású magyar–román vezetéket még az idén kívánja átadni az FGSZ Földgázszállító Zrt. Zsuga Jánosnak, a társaság vezérigazgatójának minapi bejelentése szerint. A jövő év végére kész lesz a napi 20 millió köbméter kapacitású magyar–horvát vezeték is, de előrehaladott tárgyalások folynak a szlovákiai és a szlovéniai összekötő vezetékről is. Az utóbbi két cső révén a szomszédos országok nálunk tudnának gázt tároltatni.
Az E.On a közelmúltban 200 millió köbméter gáz szállításáról állapodott meg a szerbiai Srbijagas társasággal. A szerződésnek szintén magyarországi kereskedelmi tárolóira alapozva tud eleget tenni.
Az E.Onéi mellett más kereskedelmi tároló- és biztonsági kapacitások is létesülnek az országban. A Mol és az orosz Gazprom közösen kíván egy 1,3 milliárd köbméteres tárolót kialakítani Pusztaföldváron, a Mol-többségű MMBF Zrt. pedig Szőregen dolgozik egy 1,2 milliárd köbméteres biztonsági és egy 700 millió köbméteres kereskedelmi készlet létrehozásán. A biztonsági készlet betárolásával napokon belül, azaz jóval az év végi határidő előtt végez. „Az üzemszerű feltöltés október óta folyik, már bőven túl vagyunk az egymilliárd köbméteren” – mondta lapunknak Hatvani György, az MMBF Zrt. igazgatóságának elnöke. Már folyik a kitároláshoz szükséges berendezések próbaüzeme is. A tárolóból 45 napon át napi 20 millió köbméter gáz vehető majd ki. A létesítménybe 2010. március 31-ig tárolnak be további 700 millió köbméter kereskedelmi készletet a Mol számára.
Mol–Gazprom együttműködés
Magyarországon 10–15 milliárd köbméternyi gáz tárolására alkalmas szerkezet található, jórészt a Mol tulajdonában. Ebből 10 milliárd köbméter hasznosításának a lehetősége már 2006-ban felmerült, az orosz hátterű Déli Áramlat beruházáshoz kapcsolódóan. Mára a terveket átértékelték, és a 10 milliárd köbméteres helyett csak a fenti, 1,3 milliárd köbméteres tároló létesítésére készül a Mol és a Gazprom. E célra alapítandó vegyes vállalatuk alapító okirata már elkészült, aláírásra vár.


