Ismét a Suzuki vezet – A legkelendőbb márkák és modellek
A személyautó piacon ugyanakkor némi élénkülés tapasztalható, hiszen az októberi 3 590 darabos forgalomba helyezés még 72 százalékos visszesést mutatott. Így Horváth Györgyi, az autóipari piackutató és elemzőcég, a JATO magyarországi kereskedelmi vezetője azt reméli, hogy decemberben akár négy ezerre is emelkedhet az utakra kerülő kocsik száma, és akkor az éves szint eléri a 60 ezret.
Csupán emlékeztetőül: 2007-ben még 158 628, tavaly pedig 176 978 személykocsi kelt el Magyarországon. A márkák versenyében figyelemre méltó, hogy hosszú idő után a Suzuki ismét átvette a vezető szerepet a Fordtól, sőt, több tíz darabbal el is húzott. És amíg a legtöbbet eladó tíz márka közé az idén felkerült Honda novemberben már nem tudta tartani a helyét, szintén lecsúszott a listáról az első alkalommal októberben megjelnet BMW, hogy a helyét ezúttal az Audi töltse be.
Ami a haszonjárműveket illeti, a 3,5 tonna alatti kategóriában forgalomba helyezett 842 gépkocsi éppen fele az egy évvel korábbinak, és ugyanilyen arányú piacszűkülést mutat a 11 havi összevetés is. Az elmúlt hónap végéig 9 615 kishaszonjármű került forgalomba.
Csupán 36 százallékkal marad el a bázistól az a 105 nagyhaszonjármű, amely rendszámot kapott, de a november végéig forgalomba helyezett 855 darab még a felét sem éri el az elmúlt év azionos időszakában átadottnak.


