Jól teljesítenek a volt keletnémet márkák - Galéria
Húsz évvel a berlini fal leomlása után már a korábban kasszasikernek számító 700 márka közül csak becslések szerint 120-nak sikerült megőriznie a helyét a német piacgazdaságban - írja az N24, a hamburgi Empirische Gesellschaftsforschung tanulmányát idézve, amelyet Erfurtban mutattak be.
Ám a túlélők ma is bámulatos módon keresettek, mindenekelőtt Németország új, keleti tartományaiban. A fogyasztói szokások elemzéséből pedig az tűnik ki, hogy a keletnémetek kifejezetten hűek maradtak egyes márkákhoz. Ám a termékeknek mindenesetre árban kedvezőknek kell lenniük, hiszen az új keletnémet tartományokban a fogyasztók érzékenyebben reagálnak az árakra.


