Cégvilág

Nyitott archívum - nyilvános MTI-hírkiadások

Az MTI megnyitotta archívumainak egy részét a nagyközönség számára. A kormányzati támogatással megvalósult digitalizálási program révén ezentúl ingyenesen elérhető és adatbázisban kereshető többek között az MTI által a két világháború között kiadott teljes híranyag, a 2001 és 2005 közötti MTI-fotókiadásba pedig a Fotómozaik képarchívum kínál betekintést.

Az MTI megnyitotta ma reggel megnyitotta archívumainak egy részét a nagyközönség számára - jelentette be a Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda elnöke sajtótájékoztatón. Az elnök kijelentette, hogy a nyilvános szolgáltatás egyfajta tényellenőrző jelentőséggel is bír mostantól.

Az előzményekről szóla Vince Mátyás elmondta: az MTI 2003-ban kezdeményezte először, hogy állami támogatással tehesse a köz számára nyilvánossá a régebbi korok MTI-hírkiadását. Ez a hírfolyam ugyanis hű lenyomata az ország történelmének, méghozzá a hétköznapok szintjén. A hírek feltárásával, a veszélyeztetett eredeti dokumentumok digitalizálásával és a korabeli hírek, valamint fotók kereshetővé tételével a nemzeti hírügynökség közszolgálati feladatot teljesített – tette hozzá Vince Mátyás. A kezdeményezést „Nyitott archívum” projektnek keresztelték el.

Az MTI híreiből, szöveges adatbázisából mostantól öt korszakban külön-külön lehet keresni a http://www.mti.hu oldalon, az MTI internetes nyitóoldalán. Az érdeklődők búvárkodhatnak az 1887 és 1919 közötti évekből fennmaradt MTI-hírek között – ezek sajnos csak töredékek, ugyanis nem maradt teljes évfolyam az utókorra. Az 1920 és 1945, valamint az 1945 és 1949 közötti időszak már teljesebb; itt a német nyelvű és a közgazdasági kiadás kivételével minden fellelhető MTI-híranyagot digitalizáltak az adatbázisba. Vince Mátyás szerint érdeklődésre tarthat számot, hogy mindkét időszakból az adatbázisba kerültek az úgynevezett bizalmas anyagok: ezek az MTI szerkesztőségében előállított hírek csak szűk kör számára voltak elérhetők, a korszak sajátosságainak megfelelően.

A közlés szerint az 1956-os év anyagát is folyamatosan digitalizálják, melynek zöme már bent van az adatbázisban. Külön adatbázisban kerültek az 1988 és 2005 közötti időszakban kiadott MTI-hírek. Ez utóbbi adatbázis az MTI-híreken és a napi bizalmas kiadványokon kívül az Országos Sajtószolgálat (OS) és az OTS, valamint az MTI korabeli rádiófigyelő szolgálatának - a rendszerváltásig bizalmas - anyagait (pl. a Szabad Európa Rádió, BBC, Amerika Hangja híranyagát) is tartalmazza leírt formában.

A most kinyitott MTI-archívumok anyagainak lelőhelye nem csak a Magyar Távirati Iroda. Alapvetően a Magyar Országos Levéltárban (MOL) és az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) - kőnyomatos és mikrofilmes formában - őrzik az MTI-történelmi híranyagainak szinte teljes egészét. Az anyagok digitalizálását a Magyar Országos Levéltárban jelentős állományvédelmi előkészítés előzte meg.

A MOL-nál végzett munka során keletkezett digitalizált oldalak száma meghaladja a 710 ezret. Az OSZK-nál tárolt XIX. századi és XX. század elejei MTI-híreket az OSZK maga digitalizálta, s így kerültek az adatbázisba. A munkához szövegfelismerőszoftvert is használtak, s így keresésre is alkalmasak az MTI történelmi híradatbázisai. kiemelkedő eredménye. Az úgynevezett „kőnyomatos” híranyag digitalizált változata nem csupán az MTI Zrt. honlapján keresztül válik ingyenesen megtekinthetővé, hanem – az érintett intézményekkel kötött megállapodás alapján – a Magyar Országos Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár is hasonlóképp digitalizálva és keresésre alkalmas módon biztosítja a széles nagyközönség számára a hozzáférést.

A nyilvánosság számára mostantól elérhető MTI-hírek mellett az MTI fotóarchívumából is több mint 20 ezer kép lesz megtekinthető ingyenesen a 2001-től 2005-ig terjedő korszakból. Ezt az állományt a hírügynökség a tervek szerint 2010 során több tízezer archív képpel folyamatosan bővíti, (a cél 70 ezer kép) és szélesíti majd a tematikát is. A Fotómozaik elnevezésű internetes felületen ízelítőt adunk az MTI több mint 13 millió fotót tartalmazó, védett muzeális értéket képviselő képvagyonából. elérhető és adatbázisban kereshető többek között az MTI által a két világháború között kiadott teljes híranyag, a 2001 és 2005 közötti MTI-fotókiadásba pedig a Fotómozaik képarchívum kínál betekintést. ag, a 2001 és 2005 közötti MTI-fotókiadásba pedig a Fotómozaik képarchívum kínál betekintést.

Szemelvények az MTI archív híreiből

Győr, 1887. július 1.

Katona Mór szerkesztő és honvéd főhadnagy pisztoly párbajt vívott ma reggel Hentaller Lajossal. Katona segédei Krisztiánkovics és Inkey rábaszabályozási hivatalnokok, Hentalleré pedig Komjáthy Béla és Orbán Balázs képviselők voltak. A kihívó Katona Mór volt. Feltételek: 30 lépés távolság 5-5 lépés avanceval, egyszeri golyóváltás. Hentaller azonnal megtette az avancet, míg Katona helyben maradt és úgy lőtt, mire Hantaller leeresztvén pisztolyát, azt ellenfele lábai elé dobta.

1909. szeptember 27.

A k e r e s k e d e l m i m i n i s z t e r egyfelől Budapest, másfelől Gloggnits osztrák távbeszélő központ között f. é. Ok. Hó 1-jén helyközi távbeszélő forgalmat léptetett életbe. Ezen viszonylatban egy 3 percig tartó egyszerű beszélgetés díja 2 K 60 f, a sürgős beszélgetésé pedig ennek háromszorosa, azaz 7 K 80 f. A fizetett szolgálati értesítés díja 1 K. Közönséges beszélgetések a hivatalos órák alatt hétköznapokon csakis délután 4 óra után és reggel 10 óra előtt válthatók, míg délelőtt 10 óra és délután 4 óra közti időben csakis sürgős beszélgetések közvetíthetők, a háromszoros díjtétel mellett.

1919. július 10.

Felhívás a gyárak munkástanácsaihoz! A proletariátus érdeke az élelmiszerek központi beszerzése. Az élelmek megszerzése és megfelelő elosztása megköveteli az egyéni árubeszerzés /batyuzás/ végleges megszüntetését. Ehhez olyan karhatalmi készültség kell, amely öntudatos, energikus és hozzáférhetetlen munkásokból áll. A budapesti

városparancsnoksággal egyetértésben felhívjuk a gyárak munkástanácsait, hogy a gyári munkászászlóaljakból jelöljenek ki erre a feladatra alkalmas elvtársakat és a kijelöltek névsorát haladéktalanul jelentsék be a népgazdasági tanács közellátási osztálya vezetőjének (Kulcsár István elvtársnak /Eskü tér 1./.

/p r o d o m o! A közellátási népbiztosság sajtóosztálya felsőbb utasításra kéri, hogy ezt a közleményt a Vörös Újság és a Népszava feltűnő helyen közölje./

1930. május 3.

Székesfehérvár. Mór községben egy idő óta napirenden vannak a gyújtogatások. Tegnap este Móder István gazda újonnan épített istállóját, amely csak tegnap lett készen, gyújtotta fel az ismeretlen gonosztevő. A tűz átterjedt az ólakra, amelyekben a gazda valamennyi baromfia bennégett. A község elöljárósága az államrendőrségtől detektíveket kért a gyújtogató kinyomozására.

1939. január 2. – BIZALMAS ÉRTESÍTÉSEK

A British United Press budapesti távirata szerint Csáky István grófnak a

Pester Lloydban közölt vezércikke azt jelenti, hogy Magyarország rövidesen kilép a népszövetségből és csatlakozik a német-olasz-japán

kommunistaellenes egyezményhez. Az idevonatkozó bejelentés január közepe táján Csáky István gróf berlini útja előtt várható. Ezt a hírt közli a

Sunday Times és a Sunday Dispatch

1946. június 26.

A Szovjetunió kormánya gépkocsit ajándékozott Nagy Ferenc miniszterelnöknek. A gépkocsit szerdán délelőtt a budapesti szovjet követség udvarán Szviridov altábornagy és Beljanov vezérőrnagy jelenlétében ünnepélyes külsőségek között adta át Nagy Ferenc miniszterelnöknek Szoboljev szovjet kereskedelmi megbízott.

A követségre érkező miniszterelnököt Szviridov altábornagy üdvözölte néhány meleg szóval. Az üdvözlés után a követség udvarára vonultak, ahol Szoboljev kereskedelmi megbízott a következő szavakkal adta át a gépkocsit: (részletes tudósítás következik)

1956. október 30. – Elutaztak Budapestről a Melbourne-i olimpián részvevő magyar sportolók

Kedden délben váratlanul elutaztak Budapestről az olimpián részvevő magyar sportolók. A 150 főből álló sportküldöttség tagjai a Budaörs-i vasúti állomáson gyülekeztek és a tervek szerint innen Prágáig vasuton tették volna meg az utat. Nem sokkal az indulás előtt azonban a vasutasok bejelentették, hogy sztrájkjuk miatt az olimpikonok szállítását sem vállalják. Végül úgy döntöttek, hogy több társasgépkocsin elindul a csapat Budapestről Prága felé, ahol előreláthatólag vasárnapig tartózkodik majd. Innen megy azután tovább Ausztráliába, Melbourneba a tervezett két hatalmas különrepülőgépen. A magyar küldöttséggel nem utazott el Iharos Sándor, a kiváló atléta. Iharos távolmaradásának oka, hogy makacs lábsérülése miatt lemondta olimpiai részvételét.

Elutazott viszont a csapattal Szivós István vizilabdázó, aki az előre

tervezett együttesben nem szerepelt.

Szilveszter magyar hajókon a világ tengerein

1988.12.31. 09:54

1988. december 31., szombat - Az év utolsó napjaiban megszaporodtak a MAHART tárnoki rádióállomására érkező táviratok, a világ tengereit járó magyar hajókról sorra érkeznek a legénység tagjainak jókívánságai a rokonokhoz, barátokhoz. Legmesszebb most a Vörösmarty tengerjáró horgonyoz tőlünk, éppen Tajvan partjainál, ahol a trópusi esők közepette is folyamatosan rakodják a szállításra váró árut. Szilveszterkor

persze szünetet tartanak, s hazai ízek mellett koccintanak 1989-re. A Radnóti az Arabtengeren ,,úszik át az új évbe,,, Dániából visz Sri-Lankára műtrágyát. Itt most éppen sima a tenger, könnyebb szolgálat mellett szilveszterezhetnek. Nem úgy az Ady személyzete. Ez a hajó erős hullámverésben, viharos széllel küszködve halad a Földközitengeren

Amszterdam felé, Bangkokból származik a rakomány, faáru és rizs. Háborgó tengeren úszik a Bodrog is, a szovjet dunai kikötőből, Reniből szállít ércet. A Csokonai legénysége most szerencsésebb, a hajó a lisszaboni dokkban vesztegel, az esedékes nagyjavítást végzik rajta, ám szilveszterkor természetesen szabadnap jár mindenkinek, s így sokan az ide látogató családtagokkal közösen a városban szilveszterezhetnek.

(MTI)

Adókalkulátor - eddig 160 ezren használták

2005.12.29. 14:09

Budapest, 2005. december 29., csütörtök (MTI) - A Pénzügyminisztérium (PM) október

közepétől működtetett adókalkulátorával eddig 160 ezren számolták ki, hogyan alakul a 2006. évi nettó jövedelmük az új személyi jövedelemadó tábla után - közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.

A PM honlapján megtalálható kalkulátor azt hasonlítja össze, hogy változatlan jövedelem esetén ki mennyit nyer, illetve ha magas fizetéssel rendelkezik, veszít a tervezett módosítások következtében. Az egyszerűség kedvéért és az összehasonlíthatóság érdekében, a kalkulátor nem számol a kedvezményekkel, valamint azzal sem, hogy jövőre emelkednek a bérek. A PM korábbi közlése szerint havi 100 ezer forintos bruttó bér esetén az éves nettó többletjövedelem 37.120 forint, havi 120 ezer forint esetén 51.200 forint, míg havi 200 ezer forintos bruttó bér esetén a nettó többletjövedelem 56 ezer forint. Az adótáblában a leglényegesebb változás, hogy jövőre a 18 százalékos alsó kulcs értékhatára 1 millió 500 ezer forintról 1 millió 550 ezerre emelkedik.

+++

Világgazdaság Online Szemelvények az MTI archív híreiből Győr, 1887. július 1.

-->

hír hírek széchényi könyvtár archívum vince mátyás országos levéltár nyitott archívum MTI 1956 rendszerváltás
Kapcsolódó cikkek