BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az olasz divatipar megkezdte a kilábalást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az olasz divatipar a gazdaság többi ágazatánál előbb szenvedte el a válság hatásait, de előbb is lábal ki a krízisből, mint a többi szektor. Ugyanakkor a kormánynak segítenie kell az ágazat vállalatait versenyképességük erősítésében – véli az iparágat képviselő szervezet első embere. Tény, az iparági szereplők már tavaly megfogalmazták ilyen irányú igényeiket a kormánnyal szemben, akkor, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a globális krízis nyomán komolyabban visszaesett a fogyasztói igény a ruhák, cipők és kézitáskák iránt – emlékeztet jelentésében a Reuters.

Michele Tronconi, a textil- és ruházati ipari szereplőket képviselő Sistema Moda Italia (SMI) elnöke szerint most már az eladások szépen alakulnak, annak ellenére, hogy a válság még nem csengett le. Több oka is van annak, hogy az elmúlt pár hónapban kedvezőbbé vált a környezet – mondta újságíróknak egy firenzei vásár helyszínén. Többek között az adókedvezmények, illetve az energiaárak mérséklődése, valamint az áruk nyomonkövethetősége is hozzájárult a pozitív fejleményekhez.

Mindenesetre a luxuscikkek gyártói és forgalmazói mindent megtesznek annak érdekében, hogy visszaszerezzék a válság miatt elveszített vevőiket. Az olaszok az elmúlt hetek téli vásárai és kiárusításai alkalmát megragadva feltankoltak akciós áron kínált márkás ruházati és cipészeti termékekkel. Mindennek ellenére Michele Tronconi szerint elkél a kormányzati segítség.

Az SMI szerint tavaly novemberben 16 százalékkal maradt az egy évvel korábbi alatt a ruházati és textilipar forgalma, értéke 45 milliárd euró volt. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.