BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Daimler–Renault szövetség lesz?

Több az új vezérigazgató a szalonon, mint az új modell – kezdte tudósítását az Automotive News a legnagyobb észak-amerikai autókiállításról Detroitból, így is éreztetve: a válság utáni időszak alaposan felforgatta az iparágat. Más lap azon kesereg, hogy a „nagy” North American International Auto Show az idén csak árnyéka önmagának: olyan kicsi lett, mint a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján volt.

Csak illusztrációképpen: két év alatt 5,5 millióval, 10,4 millióra csökkent az Egyesült Államokban eladott személyautók és az akként használt pick-upok száma, és különösen ez utóbbiak – az európaiaknál jóval nagyobb, hatalmas motorral hajtott „full size” pick-upok – a válság nagy vesztesei. Ezekből ugyanis a tavalyelőttinél másfél millióval kevesebb fogyott az elmúlt évben.

Ha a nagy kocsik forgalmának fellendülésére nincs is remény, Matthias Wissmann, a német

autóipari szövetség, a VDA elnöke az amerikai piac bővülésére számít az idén, és hogy az eladások meghaladják a 11 millió darabot. Detroitban elmondott beszédében kiemelte, az első jelek már decemberben látszottak, amikor a „könnyű járművek” (személygépkocsik és pick-upok) forgalma 15,2 százalékkal nőtt a bázishoz képest, az előbbiekből pedig már 21 százalékkal több kelt el, mint 2008 decemberében.

Arra is kitért, hogy a német gyártók nem becsülik le a tengerentúli piac jelentőségét. Ez persze érthető, hiszen a Berlin által ötmilliárd euróval finanszírozott tavalyi autócsere-program kifutásával az idén körülbelül egymillióval kevesebb, legfeljebb 2,8-3 millió személykocsi értékesítésére számíthatnak hazájukban. Ezért növelni kell a külföldi eladásokat.

Wissmann még azt is érvként hozta fel, hogy az USA lélekszáma évente egy százalékkal bővül, és az átlagos életkor 37 év, míg a 44 éves átlagéletkorú német népesség növekedése nulla.

Dieter Zetsche Daimler-vezér pedig azt várja, hogy a globális autópiac három-négy százalékkal fejlődik az idén. Ennél nagyobb hírként azonban bejelentette: még az első fél évben szövetségre léphet a Daimler egy kisautógyártóval. Már jó ideje folynak a tárgyalások több márkával, köztük a Renault-val.

Zetsche azt reméli, a Mercedes megtartja előnyét az Audi előtt a világpiacon, és egyben csökkenti a lemaradását a vezető prémiumautó-gyártóhoz, a BMW-hez képest.

A General Motors továbbra is tartja vezető helyét a hazai – amerikai – piacon a Toyota, a Ford és a Honda előtt. A piac ugyanakkor egyre nagyobb mértékben fordul a zöldautók, például a hibridek felé. Ezen a területen azonban a japánok már akkor megalapozták a hírnevüket, amikor a GM még csak gondolt az elektromos autó gyártására. Így a Chevrolet Volt elég nagy hátránnyal indul a versenyben, a GM azonban a sorozatgyártás megkezdéséig be akarja vezetni a köztudatba a Voltot, ezért több mint százat kiad használatra cégeknek. Michigan és Kalifornia államban pedig ötszáz akkutöltő állomást létesítenek lakó- és üzleti övezetekben, illetve közterületeken. A programot több mint 30 millió dollárral támogatja a washingtoni energetikai minisztérium.

A hagyományos zöldautó-gyártó Toyota és Honda mellett az Audi kiállította az elektromos R4-es modellt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.