Előnyben az olcsóbb kutak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA benzin- és dízelturizmus évének ígérkezik 2010 amiatt, hogy uniós jogharmonizációs kötelezettségünknek eleget téve január 1-jétől megnőtt az üzemanyagok jövedéki adója, ezen keresztül az áfatartalma is. Bár felfelé nyomja az árakat az olaj drágulása is, térségi árcsúcstartó pozíciónkat mégsem a piaci, hanem a szabályozási folyamatoknak köszönhetjük. A kormánynak – Szollár Domokos szóvivő szerint – a jövedéki adót illetően nem volt mérlegelési lehetősége, ellenzéki körök szerint azonban kérhetett volna halasztást. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy az szja-kulcsok szintén január 1-jétől hatályos csökkentése olyan időben erősíti a vásárlóerőt, azaz ösztönöz fogyasztásra, amikor a drága üzemanyag miatt romlik sok hazai iparág versenyképessége. (Lapunk a drágulás élelmiszer-piaci hatásait január 5-én, a közúti szállításit pedig 7-én tárgyalta részletesen.)
Jelen helyzetben a magánszemélyek és a vállalkozások is úgy tudják csökkenteni üzemanyagköltségeiket, ha külföldön tankolnak, nem közömbös persze az sem, mennyit kell érte autózni. Akiknek, illetve amely vállalkozásoknak ez nem járható út, 2010-ben nagyobb figyelmet fordíthatnak a kutak közötti árkülönbségekre, felfedezhetik maguknak a diszkontkutakat és ráfanyalodhatnak az úgynevezett fehér (nagy márkanév nélküli) kutakra is. Kisebb viszont a mozgásterük a járműhasználat visszafogásában, és nem ígér egy csapásra megoldást az autók gázüzeműre való átállítása sem.
Erősen valószínűsíthető, hogy önmagában az üzemanyag-turizmus miatt 2010-ben sokkal kevesebb üzemanyag adható el az országban, mint tavaly. 2009-es végleges adattal még nem rendelkezik a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ). Közzétett számaiból annyi tudható, hogy tagvállalatainak első kilenchavi, együttes benzinforgalma 2,1 százalékkal esett, a gázolajé 4,2 százalékkal nőtt, a súlyozott átlag pedig 1,1 százalékos bővülést takar. December azonban nem várt zuhanást hozott az értékesítésben, ez lejjebb nyomhatja az éves átlagot. VG


